Folyamatban van a Tiszavasvári út-Derkovits utca csomópontjának fejlesztése

Nyíregyháza MJV Önkormányzata bruttó 855,05 millió forint összegű, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Tiszavasvári út-Derkovits utca csomópontjának fejlesztése” című, TOP-6.1.5-16-NY1-2021-00005 azonosító számú pályázat keretében. A projekt megvalósításában konzorciumban együttműködik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Mától Nyíregyházán is okos parcellakő hirdeti a legnagyobbakat

A Nemzeti Örökség Intézete úgynevezett okos parcellakövet helyezett el Nyíregyháza két olyan temetkezési helyén, amelyekben a Nemzeti Sírkert részeként védett sírok találhatók. Az Északi temetőben megtartott avatóünnepségen felavatták vitéz Kovács István Nemzetőr főhadnagy újraállított síremlékét is. A Nemzeti Örökség Intézete a mai két parcellakő átadásával immár országosan közel húsz temetkezési helyet jelölt meg úgynevezett okos parcellakővel.

Dallamok és küllők nyomában

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatra bringázunk el Baktalórántházára, melynek alapgondolata, hogy a fenntartható emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. A rendezvény elsődleges célja, hogy az embereket környezeti szempontból is fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő és a zene erejével. Színvonalas műsor, zenei produkciók, szakvezetéses erdei élményséták, kézműves foglalkozások, gasztronómiai ínyencségek, helyi termékek bemutatója, és vására.

Csomópontfejlesztés Nyíregyházán

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a héten megkezdődött a csomópontfejlesztés a László utca – Belső körút forgalmas, balesetveszélyes kereszteződésében.

 

Oldalak

Egyéb híreink

Önkormányzati épület energetikai korszerűsítése Kállósemjén Nagyközségben

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata 2017 szeptemberében 146,4 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című pályázati kiíráson. A projekt keretében az iskola épületének komplex energetikai korszerűsítése valósult meg.

Óriási magyar siker a budapesti szakmák Európa-bajnokságán

 Ünnepélyes záró ceremónia keretében hirdették ki a EuroSkills Budapest 2018 győzteseit a Papp László Budapest Sportarénában. 27 szakmában indult magyar versenyző, ebből 17 versenyszakmákban értek el helyezést. Hazánk ismét bebizonyította, hogy a magyar fiatalok nem maradnak el szaktudásban és tehetségben európai társaiktól.

Az Országos Mentőszolgálat Vásárosnamény Mentőálloma is kap új műszereket

Az idén 15 éves K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat jóvoltából 10 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye kap új műszereket, összesen 20 millió forint értékben. Köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből az Országos Mentőszolgálat Vásárosnamény Mentőállomás, amelynek eszközparkja sürgősségi táskával, gyógyszerbelélegző készülékekkel és egy véroxigénszint mérővel bővül a kis betegek hatékonyabb ellátásának érdekében.

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program

Négy nap borkóstolással, pihenéssel, színházzal, filmmel, irodalommal, koncertekkel

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program Szeptember 13. és 16. között a tokaji borvidék aprócska települése, Tállya, kitárja nagy múltú kastélyának kapuját, templomainak ajtajait, feldíszíti utcácskáit, csinosítja dűlőit, pincészeteit. A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében idén negyedik alkalommal indul útjára Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja.

Oldalak

Promóció

Hogyan válaszd ki a legjobb szoptatós párnát?

Manapság már se szeri se száma az üzletek kínálatában a különféle baba-mama termékeknek, így nem csoda, ha a modern kismamák számára már természetes például a pelenkatároló vödör vagy a szoptatós párna használata. Ez utóbbi viszont sokaknak fejtörést okoz, hiszen a kínálat hatalmas; mégis hogyan találjuk meg a megfelelőt?

Átlátszó esőkabát - a szabadtéri rendezvények megmentője

Nyáron szabadtéri programok hada várja az érdeklődőket, azonban ezek sokszor olyan késő estig elnyúló események, amelyekre felkészülten kell érkezni.

Kültéri fali lámpa - a legelterjedtebb épületmegvilágítás

Gondolt már arra, milyen szép lehetne egy-egy középület este kivilágítva? Eszébe jutott már, hogy háza mennyivel biztonságosabb lehetne egy kültéri fali lámpa világításával? Érdemes akkor a megvalósításon is elgondolkodni!

Hosszú távú megoldás a munkaerőhiányra – A munkaerő-kölcsönzésről egyszerűen

A gyorsan fejlődő üzleti világban a vállalkozások gyakori nehézsége, hogy a felmerülő problémákra azonnal reagálni kell. Ilyen például a munkaerőhiány problémája is.

 

Oldalak