Madarak és Fák Napja – versenyek az erdei iskolában

Már sokéves hagyomány, hogy a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája nemcsak programokat szervez, hanem versenyeket is hirdet a Madarak és Fák Napja alkalmából. Az idei szavalóversenyen majdnem harminc nyíregyházi óvodás vett részt. Magyar költők verseit kellett előadniuk, olyan költeményeket, amik a természetről, a vadon élő állatokról, növényekről szólnak. 

Játszótér felújítás az Ady Endre utcán

Felújítja az Ady Endre utcai játszóteret  a NYÍRVV Nonprofit Kft. A játékok lemosása után munkatársaink lecsiszolják és lefestik a játszótéri eszközöket, kicserélik a tönkrement elemeket és helyreállítják a javítható részeket. 

Küldöttgyűlés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában

2014. május 23-án tartotta évértékelő küldöttgyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Pekó László, a kamara elnöke elmondta, hogy a megyei szervezet 2013-ban is eredményesen és költséghatékonyan gazdálkodott.

Zene az kell

Zene az kell ….mondja a dal, - de így nyilatkozott a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Speciális Intézmény vezetője Braun Mária is. Szinte már hagyományként minden év májusában családi napot tart az iskola.

Oldalak

Egyéb híreink

Legyen Október 10-e a komposztálás ünnepnapja!

 

Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület – a HUSKROUA/1001/175 számú program keretében - a Bóbita Óvoda Egészséghetén fogja ünnepelni a komposztálás napját, csatlakozva a Nulla Hulladék Hálózat kezdeményezéséhez.
 

Fokozott ellenőrzések Nyíregyházán

 

A belváros forgalmi rendjét meghatározó, legutóbb 2006-ban módosított rendelet betartását 2012. októberében kiemelt akció keretében ellenőrzi a közterület-felügyelet és a rendőrség közös együttműködésben. Erre azért van szükség, mert a közterület-felügyelethez érkezett lakossági jelzések alapján a belváros autóval, egyéb járművel korlátozottan megközelíthető területeire vonatkozó szabályok betartása egyre gyakrabban sérül.
 

Egy kisvárdai csapat is bejutott a legjobb 10 közé!

 

Szombaton az ország öt pontján zajlott és rendkívül izgalmasan alakult az integrált természettudományos verseny középdöntője, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola indított középiskolák 9-11 évfolyamos tanulói számára.
 

Nyíregyháza a legjobbat kapja: jön a VersFesztivál!

Nyíregyházán született, tizennyolc évig itt élt, a költészet, a színház- és előadóművészet iránti érzékenységét is itt fedezték fel. Ez a kötődés is nagymértékben közrejátszott abban, hogy Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke úgy döntött, a Móricz Zsigmond Színházban látná szívesen a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivált.

Oldalak