koronavírus

Befékező újlakás-piacra érkezett a koronavírus

A kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa megszüntetése, a piaci változások, valamint a jövő januártól érvényes, szigorú épületenergetikai követelmények együttes hatására már az idei első negyedévben visszaesett az induló beruházások, a kiadott új építési engedélyek száma. Az OTP Ingatlanpont szakértői azt vizsgálták meg, hogy a koronavírus-járvány hogyan befolyásolhatja a befejezés előtt álló, illetve az új projektek piaci helyzetét, mire figyeljenek, mire számítsanak a vásárlók a megváltozott körülmények között.

 

Új szolgáltatással bővült az Önkormányzat mobilappja

Új szolgáltatással bővül az Önkormányzat mobilappja, melynek használatáról Dr. Grósz Péter igazgatási osztályvezető az alábbi tájékoztatást adja: Az önkormányzat által tavaly év végén bevezetett előzetes időpontfoglaló applikációs alkalmazás új szolgáltatással bővült a napokban. A szolgáltatás bővítését a koronavírus járvány miatti szélesebb körű, a lehető legtöbb elérhető platformon történő lakossági tájékoztatási igény hívta életre.

Senki sem halhat meg azért, mert dolgozik!

Különleges helyzetben emlékezünk meg idén a munkavégzéssel összefüggésben megsérültekről, megbetegedettekről és elhunytakról az április 28-i nemzetközi emléknapon. Egy világméretű kihívás, a Covid-19 többszörösen is rávilágít az egészséges, biztonságos munkakörnyezet, a tudatos védekezés fontosságára.

Adomány az új-koronavírus diagnosztikához Nyíregyházán

Világviszonylatban is jelentős laboratóriumi innovációt reprezentáló műszerek érkeztek a Bige Holding Csoport támogatásával a nyíregyházi kórházba a legsúlyosabb, kórházi ellátást igénylő betegek új-koronavírus diagnosztikájához.

4 tanács, hogy home office-ban is egészségesek maradjunk

Szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akik a járványhelyzetben otthonról is tudnak dolgozni. Ám az, hogy a munkahelyünk az otthonunkba költözött sok kellemetlenséggel is járhat, például azért, mert számos lakásban nincs egész napos munkavégzésre kialakított tér. Ez pedig az egészségünk mellett a hatékonyságunkra is negatív hatással van. Ezért, akik nincsenek hozzászokva a gyakori távmunkához, most sokat küszködnek azzal, hol és hogyan üljenek le a számítógépükhöz, hiszen az étkezéshez használt széken hamar megfájdul a derekunk, az állandó kanapén dolgozás pedig gerincsérvhez vezethet. Így amellett, hogy rendszeresen mozogjunk és speciális tornagyakorlatokat végezzünk, az is nagyon fontos, hogy kialakítsunk egy kényelmes otthoni irodai sarkot.

Tájékoztatás a hétvégi kijárási korlátozás betartásáról Nyíregyházán

Dr. Kása Brigitta aljegyző asszony, az operatív munkacsoport vezetője az alábbi tájékoztatást adja: „A hétvégén péntek 20.00 óra és hétfő reggel 06.00 óra között a kijárási korlátozással összefüggésben a város területén a rendőrség 33 figyelmeztetést, 31 helyszíni bírságot ás 12 feljelentést alkalmazott."

Nyíregyháza város közleménye április 24-én

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere tekintettel a veszélyhelyzetben életbe lépő korlátozásokra, az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérleti díj fizetési kötelezettség alóli mentességéről rendelkezett.

Hétvégi korlátozások Sóstón és a Bujtosi tónál

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere erre a hétvégére korlátozó intézkedésekről adott ki rendeletet: péntek éjféltől szombat reggel hatig, majd szombat este tíztől vasárnap reggel hatig, és vasárnap este tíztől éjfélig tilos lesz Nyíregyháza egyes közterületen tartózkodni.

Folyamatosan érkeznek az adományok és a felajánlások

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az intézményi gyermekétkeztetésre jogosultak számára a tantermen kívüli, digitális munkarend és az óvodai, bölcsődei rendkívüli szünet időszakában osztópontokon biztosítja az étkezést.

 

Online konferencia a Kurzarbeitról

A koronavírus gazdasági és szociális kihatásai- Kurzarbeit címmel online konferenciát tart holnap - április 24-én,13 órakor - a Friedrich Ebert Alapítvány (Friedrich Ebert Stiftung - FES) közösen néhány szakszervezettel, egyebek között a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel.

Nyíregyházán is megkezdődik a bentlakásos idősotthonok fertőtlenítése

Április 21-én Nyíregyháza polgármesteréhez is megérkezett a honvédelmi miniszter tájékoztató levele a bentlakásos idősotthonok fertőtlenítéséről, amelyet a Magyar Honvédség katonái végeznek városunkban és megyénkben, valamint az ország több pontján koordinált módon.

Színházi mesematiné

A Móricz Zsigmond Színház 2020. április 23-án, csütörtökön újabb sorozatot indít Facebook közösségi oldalán, a Színházi mesematinét.

Házasságkötések veszélyhelyzet idején Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata megteremtette annak feltételeit, hogy a veszélyhelyzetben is a lehető legbiztonságosabb keretek között legyenek megtartva az esküvői szertartások. Az intézkedéseknek köszönhetően egyetlen esküvői esemény hivatal által történő lemondására sem került sor.

 

Arcvédő pajzsok adományozása

Április 17-én Zsukk László, a Color Pack Zrt. vezérigazgatója személyesen adta át Dr. Kovács Ferenc polgármesternek és Csikós Péternek az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatójának annak az adomány arcvédő pajzsnak az első szállítmányát, amelyet a cég az egészségügyi alapellátás és az az önkormányzati szociális ellátórendszer dolgozói részére ajánlott fel.

 

Polgármesteri helyszíni szemle a sürgősségi fogászaton

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere április 17-én helyszíni szemlét tartott és személyesen tájékozódott a sürgősségi fogászati alapellátás megszervezését illetően. A Szent István út 14. sz. alatti rendelőintézetben Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója és Dr. Karácsony Éva fogorvos, címzetes főorvos fogadta és mutatta be az eljárásrendet.

Oldalak

Feliratkozás RSS - koronavírus csatornájára