Bencs Villa

Novembertől újra indulnak a Bencs Villa programjai

A Móricz Zsigmond Színház örömmel tájékoztat minden érdeklődőt, hogy 2020. november 3-tól újra indulnak a Bencs Villában a Bencs estek keddenként 17.30 órától!

 

Kortárs zenei est Kerek Gáborral

Kortárs zenei est Kerek Gáborral - A hallgatható kortárs zene című műsoráról szóló sajtóanyagot, melyet 2020. szeptember 15-én, kedden 17,30 órától a Bencs Villában mutatunk be. Jegyek elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, az előadás előtt a helyszínen, valamint online a Móricz Zsigmond Színház honlapján.

Női Szalon Eperjesi Ildikóval

Az ATV külpolitikai szerkesztő-riportere olyan emberi sorsokat gyűjtött össze könyvében, melyek megérdemlik, hogy mintegy tablóként bemutassák őket. Minden egyes életút felveti azt a kérdést mi az élet értelme. Ildikó elmondása szerint ma már nem az az ember, aki a könyv írása előtt volt. Mélyebben, intenzívebben és tudatosabban éli az életét. Többek között ezekről is beszélgetünk majd.

Július 21-én nyit a Bencs Villa

Háy Jánossal indul újra a Bencs Villa műsorfolyama, a József Attila-díjas magyar író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója lesz a Többszemközt estek aktuális vendége július 21-én, kedden.

Közlemény a színházi előadások felfüggesztéséről Nyíregyházán

A Móricz Zsigmond Színház a megelőző óvintézkedésre való tekintettel, 2020. március 12-től a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet visszavonásáig, felfüggeszti a színházi előadások megtartását, valamint a Bencs Villában szervezett programokat is.

 

Nevetésből nem volt hiány a Bencs Villában

A Bencs estek Női Szalonjának vendégei olyan hazai véleményformálók, akik saját területükön társadalmi bázist építettek tudásuk, humoruk vagy épp lehengerlő egyéniségük és tehetségük erejével. Nem volt ez másként kedd este sem: Lackfi Jánossal beszélgetett a műsorvezető dr. Körtvélyfáy Eszter.

A Volante kamarazenekar a Bencs Villában

Aki a Bencs Villában február 18-án délután ott lehetett, annak egy olyan felejthetetlen élményben volt része, amit nem biztos, hogy egyhamar újra át lehet élni. A Volante kamarazenekar előadásában csodálatos régi muzsikák csendültek fel, többször különös hangszereken, melyeket a megjelent nézők bizonnyal még sohasem láthattak, illetve hallhattak.

Kálid Artúr volt a vendég a Bencs Villában

Kálid Artúr, a közkedvelt színművész volt Kováts Dénes Többszemközt műsor-sorozatának vendége a Bencs Villában február 11-én.

Két nemzedék, egy est a Bencs Villában

Magyar Boglárka egyetemista és Dr. Dolinay Tamás főorvos. Két nemzedék, egy est. Újabb szépírós irodalmi programra várják az érdeklődőket Nyíregyházán, a Bencs Villában, február 7-én, pénteken 17 órától.

Médiamunkás és beszélgetőtárs

Médiamunkás és beszélgetőtárs A Bencs Villa Többszemközt és irodalmi estjeinek házigazdája, Kováts Dénes kivételesen a vendégnek fenntartott székbe ül december 10-én 17.30-tól, ezúttal ugyanis kérdezett lesz. Ennek egyik apropója, hogy őt is bemutassuk a villa közönségének, a másik pedig egy kerek születésnap.

Radnóti-est visszapillantó

Hosszú percekig zúgott a vastaps kedden este a Bencs Villában, a közönség így köszönte meg az alkotóknak a „Mióta készülök, hogy elmondjam neked…” című produkciót.

Nyáry Krisztián a Bencs Villában

Nyáry Krisztián író, irodalmár, kommunikációs szakember, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója lesz a Bencs Villa vendége november 26-án, 17.30-tól. Az est során bemutatjuk Életemnél is jobban – 115 újabb szerelmes levél és történet című új kötetét is.

Nagy Sándor sztorizós estje Nyíregyházán

Fényeslitke, Kisvárda, Budapest – a Bencs Villa október 8-ai vendége, Nagy Sándor színművész életének fő állomásai. Nyíregyházára ezúttal azért érkezett – a Magyarország, szeretlek című televízió műsor aktuális részének forgatásáról –, hogy pályakezdéséről, színházi szerepeiről, kulisszatitkokról és humoros esetekről meséljen, mindezt jónéhány dallal fűszerezve.

Sokoldalú művész érkezik Nyíregyházára

Rögtön itt a szeptember, így a Bencs Villa programjai is visszatérnek a régi kerékvágásba – és a régi kezdési időponthoz. Szeptember 3-án, kedden 17.30-tól a Többszemközt estek következő rendezvényével folytatjuk, ezúttal Závada Péter költő, drámaíró, színpadi szerző, zenész lesz a villa vendége.

VIDOR a Bencs Villában

  Augusztus végén a Bencs Villa is bekapcsolódik a VIDOR Fesztivál programsorozatába, 24-én Kezdhetek folytatódni címmel Petri György estet hallgathatnak meg Pál András és Rozs Tamás tolmácsolásában, 26-án  L’ALCOOL POUR L’ART, avagy a teremtő mámor címmel Meta-produkció részesei lehetnek. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bencs Villa csatornájára