Bencs Villa

Többszemközt: Kuthy Patrícia

Kuthy Patrícia, a Móricz Zsigmond Színház népszerű színművésze volt a Bencs Villa Többszemközt sorozatának legutóbbi vendége, akit telt ház fogadott, s vastaps búcsúztatott.Gyermekkorában zoológus és bárénekes is akart lenni, előbbi mégsem lett, mert bár imádja az állatokat, a bogaraktól fél. Most két macskájuk van, imád lovagolni, és megvalósult bakancslistájának egyik pontja, a fókapuszi is.

Móricz Színházi Estek a Bencs villában

Móricz Színházi Estek – akár így is összefoglalhatjuk négy hét Bencs Villa-beli eseményeit. Úgy alakult, hogy négy egymást követő esten is a Móricz Zsigmond Színház művészei mutatkoznak be, két zenés és két beszélgetős közönségtalálkozón.

 

Újabb telt házas előadásnak adott otthont a Bencs Villa

A védőbeszéd című monodrámát adta elő Makranczi Zalán július 2-án. Vendégünk jelenleg szabadúszó színművész, korábban tagja volt a Pesti Magyar Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Bárka Színház, a Nemzeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának. Mozi és tévéfilmekben is szerepelt, mint például a Kincsem, az Aranyélet, a 200 első randi és a Drága örökösök. Szinkronszínészként több filmben és sorozatban hallhattuk hangját.

Für Anikó verses estje Nyíregyházán

„Én nem fogok egy gombot megnyomni magamon és sorba mondani a verseket” –kezdte rabul ejtő önálló estjét Für Anikó. Utánozhatatlan előadásában őszintén tárta fel legmélyebb gondolatait, ezzel is közös gondolkodásra sarkallva az érdeklődőket.

 

Lehetőség a magángyűjtőknek Nyíregyházán!

Már megszokhattuk, hogy a Bencs Villában hétről hétre színes műsorokkal várják az érdeklődőket. Zenés, irodalmi és beszélgetős esték váltják egymást minden kedden. Most azonban valami egészen új dologra készülnek.

Teltház és könyvbemutató - Grecsó Krisztián a Bencs Villában

A szegvári születésű Grecsó Krisztián, napjaink egyik ismert, József Attila – díjas költője, írója volt a Bencs Villa legutóbbi, Többszemközt beszélgetésének vendége.

„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van” - Protokoll és PR előadás a Bencs Villában

Teltházas közönség fogadta a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének
oktatóját a Bencs Villában.

„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van” - Protokoll és PR előadás a Bencs Villában „Az illem örökérvényű-sosincs késő a változáshoz”. Ezzel a gondolattal nyitotta meg előadását Koncz Veronika. Az est során körbejárta az illem, etikett, protokoll fogalmait. A diplomáciai és állami protokolltól kezdve, az ízléses megjelenésen és étkezési kultúrán át, a hétköznapi viselkedési normákig rengeteg új, hasznos és érdekes információval szolgált.

Mindene a filmezés és a fotózás

Mindene a filmezés és a fotózás Mini kiállítás és kötetbemutató fogadta április 30-án a Bencs Villába érkezőket: két paravánon színházi előadáson készült felvételek, az asztalon számos szép kötet. Ráhangolóként és illusztrációként. Nem véletlenül, hiszen Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész volt az aktuális Többszemközt est vendége, akivel a rendezvénysorozat házigazdája, Kováts Dénes beszélgetett. Az érdeklődők ezen a kedden nem csak egy 50 éve filmező és fotózó szakember pályafutásának fontos állomásait és szereplőit ismerhették meg, de Csaba számos felvételét is a fotókkal gazdagon illusztrált esten.

Ifjú művészek zenés estje a Bencs Villában

 A Bencs Villa tegnap esti hangulatát a Pezel rézfúvós kamaraegyüttes koncertje adta meg. A fiatal művészekből álló formáció a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulói, akiknek célja a rézfúvós kamarazene népszerűsítése és sokoldalúságának bemutatása.

Márton András volt a Bencs Villa vendége

A nyíregyházi születésű színművész, rendező és diplomata, Márton András volt Kováts Dénes Többszemközt sorozatának vendége április 16-án a Bencs Villában. „Játszó öreg színész vagyok. Ennek vannak hátrányai, de még mindig jobb, mintha nem játszó öreg színész lennék.” - fogalmazott némi öniróniával a Jászai Mari díjas színművész, aki rögtön felidézett egy sztorit az idősödő Major Tamásról.

 

Radnóti-est a Bencs Villában

Radnóti-est a Bencs Villában „Sem emlék, sem varázslat…” című önálló estjével lépett színpadra Oberfrank Pál Jászai-díjas színművész, rendező, a Veszprémi színház igazgatója.

Dallamot a daraboknak - Nyitrai László Bencs Villában

Dallamot a daraboknak - Nyitrai László Bencs Villában Beszélgetős-zenélős est helyszíne volt március 26-án a Bencs Villa Dallamot a daraboknak címmel. Nyitrai László zeneszerző több tucat színházi előadás zenei világát alkotta már meg, mégis szinte ismeretlen a nagyközönség számára. Talán azért, mert legkevésbé azt nézik-nézzük meg egy plakáton vagy műsorfüzetben: ki állította össze egy-egy színdarab zenéjét. Pedig – miként a díszleten vagy jelmezen –, a muzsikán is sok múlik, hogy igazán egyben legyen, és jól hasson az előadás.

Bencs Estek: Többszemközt Jenei Judittal

Bencs Estek: Többszemközt Jenei Judittal Február 5-én, kedden 17.30-tól Jenei Judit lesz a vendégünk a Bencs Villában. Ezen az estén Kövesdi Levente beszélget a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház népszerű művésznőjével, aki érdekességeket mesél majd és elárul néhány kulisszatitkot is.

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával A Bencs Villa következő programja január 29-én, kedden 17.30-tól a Többszemközt Tamás Attilával. A Móricz Zsigmond Színház zenei vezetőjét Kováts Dénes faggatja majd pályafutásáról, a zenével való kapcsolatáról.  Tamás Attila a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Iskola igazgatója és számos zenei formáció tagja is. Mesél majd arról, milyen érzés vendéglátóhelyen, színházban, vagy éppen az Európai Parlamentben zenélni, s arról is, mennyire más odafigyelést kíván, ha egy énekest kísér zongorán, mintha nagyzenekart dirigál. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bencs Villa csatornájára