Levelek

Kerékpáros kiruccanás Levelekre

Búcsúztassuk a nyarat egy vizes élménnyel. A Leveleki víztározó impozáns megjelenése csábító helyszín. A tó nem mindennapi méretekkel rendelkezik területe 204 hektár, legnagyobb vízmélysége 5,3 m, délről-észak felé haladva fokozatosan mélyül. A víztározóban három sziget is található, amelyen vadregényes az élővilág.

Levelek - Halételek Főzőversenye

Halételek Főzőversenye Leveleken 2015-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre Leveleken a Halételek Főzőversenye a Tó-Centrumban. Minden lelkes csapatot illetve érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Miből élünk? - felmérik a háztartások helyzetét

Hajdú-Bihar megyében 6 településen (Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kaba, Körösszegapáti, Tiszagyulaháza), míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2  településen (Levelek, Nyíregyháza) zajlik a háztartások életkörülményeit feltáró felmérés, amelynek során 1325 háztartást keresnek fel a KSH munkatársai.

Leveleken, Őrön és Vaján járt az ÖKO-Pannon interaktív környezetvédelmi mesejátéka

Leveleken, Őrön és Vaján járt az ÖKO-Pannon interaktív környezetvédelmi mesejátéka Levelek, Őr, Vaja, 2010. március 11-én, idén tavasszal hatodik alkalommal indul országjáró körútjára ÖKO Panna és ÖKO Palkó, a szelektív hulladékgyűjtés két hőse, hogy megmutassák a legfiatalabbaknak, hogyan válhatnak ők is a környezetük védelmezőivé.

Tehenek pusztultak el a balesetben

Tehenek pusztultak el a balesetbenHétfőn este a 41-es főúton Baktalórántháza és Levelek között két tehergépkocsi ütközött. A balesetben egy személy szenvedett könnyű sérülést, két tehén viszont elpusztult. A helyszínelés és műszaki  mentés idejére az utat lezárták, kerülni Besenyőd felé lehet.

VII. Leveleki Falunap

Falunak Leveleken 2009. augusztus 1-jén (szombaton) Leveleken a Sportpályán 14:00 órától szabadtéri rendezvényt szervez a Leveleki Ifjúságért Egyesület. A rendezvény célja, hogy a résztvevők hasznosan töltsék el szabadidejüket. A gyermekek kipróbálhatják a régi korok mesterségeit: korongozást, kosárfonást, babaruha készítést, gyöngyfűzést. 

Feliratkozás RSS - Levelek csatornájára