munkaügy

Lenullázzák az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait

Most nullázza le a kormány az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait, megfosztva minden joguktól a munkavállalókat – reagált felháborodva a Magyar Szakszervezeti Szövetség és több tagszervezete a kormány váratlan, különösen cinikus módon nagypéntekre időzített határozata, a 24 havi munkaidőkeret bevezetése ellen. A MASZSZ a holnapi – április 15-ei - VKF ülésen az előzetes egyeztetés nélkül hozott, különösen kegyetlen határozat visszavonását fogja követelni – olvasható a legnagyobb hazai szakszervezeti szövetség közleményében.

A nyíregyházi Munkaügyi Központ tájékoztatása

A Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkozutatási osztálya az alábbi levelet küldte ügyfeleinek. Aki esetleg nem kapta meg, az alábbiakban tájékozódhat az ügyintézés módjáról.

Étkezési utalvánnyal kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése

A nettó bérek 2011-ben megkezdődött csökkenése egy folyamat része, és mára már az is kiderült, hogy még várhatóan két éven keresztül tart. Ennek oka, hogy a Széll Kálmán terv alapján az adójóváírás megszűnik, a szuperbruttó kivezetése pedig az esetek túlnyomó többségében nem tudja ezt a hatást ellensúlyozni.

Sóstói Tó Parti

Nyíregyháza2011. április 8-án 10 órától a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pályakezdő munkanélküliek együtt töltenek el egy napot Sóstógyógyfürdőn, „tengerparti hangulatban”. A standokon a munkaerőpiaci programokat a Human-Net Alapítvány szakemberei valósítják meg.
 

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknak

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknakAz önfoglalkoztató nőknek, illetve önfoglalkoztatók házas-, illetve élettársainak is biztosítani kell a szociális védelmet, ideértve a legalább 14 hetes szülési szabadságot - áll az EP által megszavazott irányelvben.

Vállalkozói Fórum Záhonyban

Vállalkozói Fórum Záhonyban  Ács-állványozó, gépi forgácsoló, hegesztő, valamint szociális gondozó és ápoló. Ezek számítanak hiányszakmának az Észak-alföldi Régióban, hangzott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társulás záhonyi vállalkozói fórumán.

Több mint ezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél

közmunka NyíregyházaAz erdőművelő közmunkaprogramok elindítása óta egy időben soha annyi állástalant nem foglalkoztatott a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., mint ebben az évben. A 2010. január közepétől augusztus végéig tartó programban átlagosan 1100 ember dolgozik majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben.

Román munkaügyi szakemberek a Nyírerdő Zrt-nél

Román szakemberek az erdőgazdaságnálRomán munkavédelmi és munkaügyi szakemberek látogattak a napokban Magyarországra. A Simona-Maria Iancu munkaügyi igazgató és Eugen Cirmanciu munkavédelmi igazgató által vezetett küldöttség tagjai a térség állami erdőgazdaságánál alkalmazott eljárásokra is kíváncsiak voltak.

Feliratkozás RSS - munkaügy csatornájára