Össz-európai kampányt indít az ETF Ferihegy miatt

repülőAz Európai Légiközlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) civil légiközlekedési szekciója szerint a görög sztrájktörők decemberi alkalmazása olyan biztonsági rést teremett, ami miatt Ferihegyet be kellett volna zárni. A munkaügyi és biztonsági jogsértésekért a  Hochtiefnek és a Magyar Államnak egyaránt felelősséget kell vállalnia.

 

 Az ETF civil légiközlekedési szekciójának elnöke, Steve Turner sajtótájékoztatón ismertette a szervezet álláspontját. Az ETF-ben betöltött tisztsége mellett Turner a brit légiközlekedési szakszervezetek szövetségének elnöke, és a brit Unite szakszervezet vezető tisztségviselője is. Az eseményre meghívták a Hochtief-Budapest Airport vezetését, azonban sem Jost Lammers vezérigazgató, sem helyettese, Dimitros Gatsonis nem találkozott a külföldi érdekvédőkkel.

Az ETF álláspontja szerint rendkívül súlyos helyzet alakult ki Ferihegyen. Aggasztó jogsértésekre került sor a munkavállalói jogok, és Európa légiközlekedése ellen egyaránt. A szervezet tűrhetetlennek tartja a dolgozók megfélemlítését, fenyegetését, az elbocsátásokat és a szakszervezetek munkájának ellehetetlenítését. Mint Steve Turner elmondta, felháborítónak tartja, hogy tétlenségével a magyar kormányzat segédkezet nyújtott a sztrájktörők Európában elfogadhatatlan alkalmazásához. Olaj a tűzre, hogy legutóbb éppen tegnap rúgták ki a sztrájkbizottság egyik tagját.

Az ETF szerint a nem megfelelően képzett görög utasbiztonsági ellenőrök miatt az ügy túllépte Magyarország határait. Az egynapos felkészítésen átesett dolgozók ugyanis megbuktak a szúrópróba jellegű biztonsági ellenőrzéseken, a legtriviálisabb veszélyes tárgyakat is felengedve a repülőgépekre. Ez pedig egy olyan repülőtéren, amely schengeni és nem-schengeni járatokat egyaránt bonyolít, megengedhetetlen – az összes légitársaság és repülőtér biztonságát veszélybe sodorja. Steve Turner elmondta, meggyőződésük, hogy Ferihegyet csak azért nem zárták be teljesen a hatóságok, mert a Budapest Airportban a Magyar Állam is kisebbségi tulajdonos. Hangsúlyozta, a biztonsági kockázatot nem a világszerte megszokott munkaügyi konfliktus, hanem a cégvezetés egyoldalú, felelőtlen és arrogáns lépései teremtették.

A szervezet álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy Ferihegyért két nagy tulajdonosa, a német Hochtief (37,5%) és a Magyar Állam (25%+1 szavazat) sem vállal felelősséget. A Hochtief Németországban ügyel a korrekt munkaügyi kapcsolatokra, ezért különösen felháborító, hogy hazáján kívül ilyen eszközöket is megenged magának. Steve Turner a Unite szakszervezet nevében hozzáfűzte: ellenezni fogják a német vállalat tulajdonszerzését a londoni Gatwick repülőtéren.

Az ETF mindezért össz-európai politikai kampányt indít. Növelni fogják a nyomást az Európai Unió szervein, az érintett nemzeti kormányokon és a Ferihegyen leszálló légitársaságokon, hogy szorítsák a munka- és sztrájkjogot, valamint a biztonsági követelményeket egyaránt szavatoló magatartásra a Hochtief-Budapest Airport vezetését. 

 

Az Egyesült Légiközlekedési Szakszervezet közleménye