Molotov-koktélos rongálás és közbiztonsági akció - Rakamaz
Hétfőn reggel tettek bejelentést a rendőrségre, hogy az éjszaka feltehetően Molotov-koktélt dobtak egy rakamazi lakóház falára. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár minimális. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rongálás miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Az ingatlan tulajdonosa egy férfi, akit vasárnapra virradóan egy órákkal korábban elkövetett betöréses lopás megalapozott gyanújával hallgattak ki. Vizsgálják azt is, hogy a két eset összefügghet-e.
Rakamazon és környékén a szombaton éjszaka a helyi rendőrőrs a Nyíregyházi Rendőrkapitányság erőivel átfogó közbiztonsági ellenőrzést tartott. Erről Bognár István r. őrnagy, megbízott őrsparancsnok adott tájékoztatást. Az akció során körözött személyeket kerestek, az ittas járművezetőket próbálták kiszűrni a forgalomból és ellenőrizték a kocsmákat, italboltokat is.
Az akció során három személy ellen indítottak eljárást kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanújával. Ketten gépkocsival közlekedtek éjszaka, egyiküknél alufóliába csomagolva 0,54 gramm kábítószergyanús anyagot találtak. Egy gyalogosan közlekedő, bódultnak tűnő fiatalembernél füves cigarettát találtak. A gyorsteszt mindhárom személynél kimutatta a kábítószer fogyasztást, ezért büntetőeljárás indult ellenük. Az ilyen állapotban autót vezető férfinak emiatt külön is felelnie kell.
A fokozott ellenőrzés során más közlekedési szabálysértések miatt hét embert jelentettek fel, nyolc személynek pedig helyszíni bírság csekket állítottak ki, összesen 64.000 forint összegben.
Az akcióról készült videó a rendőrség internetes honlapján elérhető

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







