Szabolcs Kupa
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium közös szervezésében idén hetedik alkalommal valósul meg a Szabolcs-Kupa országos fodrász-kozmetikus-műkörömépítő-pedikűrös verseny.
A versenyre eddig 195 versenyző jelezte részvételi szándékát, összesen 250 nevezésre kerül sor, mely minden eddigi létszámot meghalad. Idén második alkalommal kerül sor műkörömépítő és pedikűrös versenyre, mely legközelebb Budapesten volt eddig, ezt tükrözi az érdeklődés is, hiszen 42 versenyzőre számítunk. A versenyt szakmailag a kamara tagozatainak vezetői koordinálják. Fodrász szakmai tagozat: Lukovics György, kozmetikus szakmai tagozat: Dávidáné Krómer Beáta, kéz- és lábápolók szakmai tagozata: Forróné Gönczi Anita.

A versenyhez kísérőrendezvények és szakmai kiállítás is társul, ahol az ország legnagyobb, legelismertebb szépségipari termékekkel kereskedők bemutatják kínálatukat, kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítva a nagyközönségnek. A színes színpadi programok is igen érdekesnek ígérkeznek. Del Medico Márta testfestő mester munkái mellett, olasz mesterfodrász-bemutató, mesterkozmetikusok és műkörömdíszítők is bemutatkoznak..

Természetesen a felsoroltak mellett számos újdonságot megismerhetnek, kipróbálhatnak a résztvevők, többek között a szempillahosszabbítást, UV-mentes arcbarnítót. A fentiek mellett az iskola versenygyőztes ruhakészítő és tervező diákjai is bemutatják tudásukat, divattervezésből egy divatbemutatón. Az előző év sikerére alapozva ismét lehetőséget biztosítunk az „átváltozásra” egész nap, térítésmentesen.

A rendezvényre 2009. február 15-én kerül sor Nyíregyházán. A versenyszámok 9:00 órától kezdődnek. Várhatóan a legnagyobb érdeklődésre a 12.45-kor kezdődő, első alkalommal megrendezésre kerülő Vízmarcell frizura egész fejen, illetve a szabad kategóriában induló fodrászok kreációi tarthatnak számot. Emellett igen látványosnak ígérkezik a 9.00 órakor kezdődő műkörömdíszítés, valamint a 12:10-kor kezdődő kozmetikai szám. Idén első alkalommal a hazai fodrászat egyik legidősebb alakja, Som Imréné Sebestyén Teréz 83 éves fodrászmesterrel kerül sor műhelybeszélgetésre, egy kis fodrásztörténeti emlékanyag bemutatásával egybekötve 15.50 órai kezdettel.

Az eredményhirdetés 17:00 órakor lesz az iskola aulájában. A kupák és érmek mellett a támogatók által felajánlott értékes különdíjakat is ekkor adják át, melyek között szakmai képzések és ajándékcsomagok egyaránt szerepelnek. A műkörömdíszítő kategória első helyezettje kvalifikálja magát az országos versenyre is.
Mészáros Éva
Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







