Gazdikereső
Minden örökbefogadható kutya az Állatbarát Alapítványnál rendelkezik a szükséges oltásokkal, egészségesek, parazitamentesek. Ne feledjék, hogy nem csak az itt bemutatott állatok várnak örökbefogadásra!

Burkus: 4 éves kaukázusi kan. Napkorról került be az Állatotthonba a közelmúltban. Egyelőre az eredeti gazdáját keressük, de ha nem jelentkezik érte, Burkus ivartalanítás után örökbefogadható lesz. Hatalmas termetű, gyönyörű kutya, kizárólag szabad tartásra ajánljuk. Eleinte egy kisebb kennelben volt, de esténként, amikor megszűnt a mozgás körülötte, folyamatosan nyüszített és ugatott. Most nagyobb helyen van, ahol sokkal jobban érzi magát. Más kutyát nem visel el maga körül, egyedüli tartást javaslunk. Bár a megjelenése tekintélyt parancsoló, de a viselkedése ezt meghazudtolja, hiszen nagyon kedves természetű, barátságos szőrmók.

Dézi: 8 hónapos német juhász szuka. Orosról szállította be az Alapítvány munkatársa az Állatotthonba március 4-én. Fiatal korából adódóan játékos, érdeklődő, barátságos kutya, nagyon könnyen tanítható. Már többen is érdeklődtek róla, hiszen valóban szép kiállású és jó természetű kutya, de egyelőre még az eredeti gazdája jelentkezését várjuk.

Kitti: 1 éves vizsla keverék szuka. Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett róla az Alapítványhoz, rendszeresen a Bujtosi tó környékén kóborolt. Március 15-én került be az Állatotthonba erről a területről. Mindenkihez odaszegődött, barátságosan viselkedett, bárki megfoghatta, megsimogathatta, nem volt bizalmatlan az idegenekkel. Azóta is kedvesen viselkedik, játékos, mozgékony kutya. Egyelőre az eredeti gazdáját keressük, ha nem jelentkezik érte, örökbefogadható lesz.

Norcsi: 7 hetes keverék szuka kutyus. Nemrég került be az Állatotthonba öt testvérével együtt. Az anyakutya sajnos elpusztult, de a kicsik már önállóan esznek, így nyugodtan örökbefogadhatók. Egy elhagyatott területen éltek eddig, ahol a szomszédok etették őket, de igazából senki sem viselte gondját megfelelően a kutyusoknak. Kicsit nehéz volt megfogni őket, mert annyira féltek, hogy egy bódé alatt kiásott üregben elrejtőztek. Bekerüléskor átestek egy fürdetésen és parazitamentesítésen. Egyre barátságosabbak, már nem szaladnak el nyüszítve, amikor idegenek közelednek feléjük. Eddig sajnos kimaradt az életükből a szerető, gondoskodó gazdi, ezért olyan otthont keresünk számukra, ahol igazi családtagként kezelik majd őket. Színezetük és testalkatuk alapján valószínűleg husky keverékek, közepes termetűek lesznek.

Selymi: 1, 5 éves német juhász-husky keverék szuka. A Család utcáról került az Állatotthonba. Két hétig még a gazdáját keressük, ha nem jelentkezik érte, akkor örökbefogadható lesz. Más kutyákkal jól kijön, emberekkel fenntartás nélkül kedves, barátságos, viszont olyan helyen nem tartható, ahol baromfik is vannak. Játékos, közvetlen természetű fiatal kutyus.

Vanessa: 1, 5 éves szálkásszőrű magyar vizsla szuka. Eddigi élete nem volt éppen zökkenőmentes. Sajnos születési rendellenességéből kifolyólag jobb lába végérvényesen deformált maradt, emiatt a gazdái is lemondtak róla. Végtelenül kedves, barátságos, nem tolakodó, de igényli a foglalkozás és szeretgetés. Mivel ugatós kutyus, ezért olyan kertes házhoz ajánljuk, ahol a szomszédok is állatbarátok, és nem jelent majd problémát, ha Vanessa minden mozgásra hangos ugatással reagál.
Állatbarát Alapítvány
Nyíregyháza, Csatorna út 2.; Tel.: 42/727-736
E-mail: allatbarat@allatbarat.com; honlap: www.allatbarat.com
Adószám: 18791927-1-15; Számlaszám: 11744003-20374268

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







