A Parlament alibi üléseket tart – interjú Pokorni Zoltánnal, a FIDESZ MPSZ alelnökével
Pokorni Zoltánnal, a FIDESZ MPSZ alelnökével arról beszélgettünk, hogy miért nem hallgat senki rájuk, mikor előrehozott választásokról beszélnek, vagy miért nem akarnak részt venni a politikai elit mutyizásában.
- Az ember szinte percenként mást hall a médiában az új kormányfőről, kormányválasztásról. A Fidesz véleménye stabil?
- Igen, a Fidesz álláspontja régóta világos és ismert. Szerintünk az lenne az üdvös, hogy ha június 7-én, az európai parlamenti választásokkal egy időben új választások is lennének, ez rövidítené le ezt a végjátékot vagy haláltusát, amelynek kéretlen és kínos tanúi vagyunk.
- Rég óta támadják a programjukat, milyen érveket szoktak felhozni ellene?
- Az első ellenvetés az idő szokott lenni. Baj van, nincs idő, azonnali intézkedések kellenek. Ezzel szemben én azt látom, hogy gyakorlatilag egy éve nincs érdemi kormányzás Magyarországon, a Parlament alibi üléseket tart. Úgy gondolom, hogy ez a megoldás, amelyen Gyurcsány Ferencék törik a fejüket, eljátszaná az előttünk álló egy évet is.
- Az összefogást is sokat emlegetik…
- Ékes szavakkal hallhattuk Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt, hogy baj van, össze kell fogni. Ezek szép szavak, és ha pusztán a mondatokat nézzük, akkor igazak is. A helyzet azonban úgy áll, hogy nem a politikai elitnek kellene összefogni, hanem az ország polgárainak kellene összefogni, a többségüknek egyetérteni abban, hogy kiben bízik meg, kinek adja a valóság alakításához szükséges hatalmat és erőt. Az országban kell összefogni, és nem a Parlament félhomályos dolgozószobáiban ilyen-olyan megállapodásokat kötni. Ez nem összefogás, ez mutyizás, amelyben mi nem szeretnénk és nem is fogunk részt venni.
- Önök szerint milyen legyen az új miniszterelnök?
- Szerintünk Magyarországon nem intellektuális probléma van! Nem az a baj, hogy mondjuk Veres János nem tudta kiszámolni, hogy mennyivel kell csökkenteni az adót ahhoz, hogy ha kiszélesítjük az adóalapot, akkor az egy főre jutó adóteher csökkenjen. Itt legitimációs, bizalmi probléma van. Az emberek nem hiszik el a jelenlegi kormánynak már lassan azt sem, amit kérdez.
KT

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







