Vörös Postakocsi díjátadó a Jam Pubban

„Ami helyet. Bulváros, krúdys, omázs” címmel megjelent a város és a megye kulturális lapja, A Vörös Postakocsi 2008 / Tél-i száma. A bemutatóra 2009. február 4-én került sor a Jam Pubban. Ennek alkalmából díjátadásra is sor került, amelyen Csabai Lászlóné polgármester és Seszták Oszkár megyei elnök is részt vett.

 

 

 

 

 

 

A nyíregyházi Jam Pubban összegyűlt szép számú érdeklődő előtt mutatták be A Vörös Postakocsi téli számát, miután Onder Csaba köszöntötte az összegyűlteket. Az őszi lapszámot Dr. Mester Béla filozófus (MTA Filozófiatudományi Intézet) mutatta be, majd felolvasásra került sor.

A Vörös Postakocsi szerkesztősége hagyományteremtő céllal idén díjat alapított. A Vörös Postakocsi folyóirat Díját az elmúlt évfolyam legkiválóbbnak ítélt szerzőinek ítélte oda. Idén Csobó Péter zeneesztéta, Darvasi Ferenc író, és Garai Péter kritikus vehette át a kitüntetést.

A díjakat Csabai Lászlóné polgármester, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Jánosi Zoltán rektor adta át a lap téli számának bemutatója után. A díjazottakat Dr. Bódi Katalin, Gerliczki András és Dr. Onder Csaba szerkesztők méltatták. Ezután kis szünet következett, majd egy órán át felolvasó estet tartottak a lap fiatal tehetségei.

A téli lapszám tartalmából: Kritikák Nyíregyháza új belvárosáról és a Korzóról. Marik Sándor beszélgetése Bán Ferenc Kossuth-díjas építésszel. Tanulmányok Térey János költészetéről, Gróf Battyhány Lajos újratemetéséről és a nyíregyházi fiatalok szubjektív jóllétének jellemzőiről. A szépirodalmi rovatban Csorba Piroska, Csabai László, Ésik Sándor, Bene Zoltán, Gucsa Magdolna versei és prózái olvashatóak, a Krúdy Omázsban pedig a SZIRT fiatal íróinak szövegei, többek között: Oláh András esszéje, Balogh Péter novellája, Nagy Zsuka Second hand world, Gerliczki András Tintagomba, Béres Tamás Csokorba kötött szerelmi történet című írásai Krúdy Gyulára emlékezve. A lap gasztronómusa ezúttal a Stella Rose éttermet vette górcső alá.