Kistérségi Közterületi Egyeztető Fórumot tartottak Baktalórántházán

Kistérségi Közterületi Egyeztető Fórumot tartottak Baktalórántházán Július 29-én alakuló ülést tartott a Baktalórántháza Kistérségi Közterületi Egyeztető Fórum

 

 

 

 

A fórum megnyitóján Kapdos Gábor r. főhadnagy, a Baktalórántházi Rendőrőrs parancsnoka köszöntőjében elmondta, hogy az Érdekegyeztető Fórumot a kistérség közterületi rendjének biztosítása, a közterületi jogsértések megelőzése és visszaszorítása elleni komplex és összehangolt fellépés érdekében hívták össze.

 

Dr. Gere Zoltán r. ezredes, az őrs felettes szerveként működő Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy az országgyűlés bűnmegelőzési koncepciójában határozták meg, hogy kistérségi szinten érdekegyeztető fórumokat kell létrehozni. A közbiztonsági helyzet javítása céljából folyamatosan kapcsolatot tartanak a különböző rendészeti feladatokat ellátó érintettek, így a rendőrség rendszeresen konzultál a polgárőrökkel, mezőőrökkel, halőrökkel, tűzoltókkal, mentőkkel, önkormányzatokkal és kisebbségi önkormányzatokkal, gyermekvédelmi szolgálatokkal. A fórum elnökének Simon Józsefet, a kistérség elnökét választották, a
titkári feladatokat Kapdos Gábor r. főhadnagy látja el. Az egyeztető fórumon jelen voltak:

  • Dr. Gere Zoltán r.ezredes kapitányságvezető
  • Kapdos Gábor r.fhdgy. őrsparancsnok
  • Simon József Közép Nyírségi Kistérségi Társulás elnöke Ramocsaháza polgármestere
  • Czirják István Magy polgármestere
  • Nagy Lajos Baktalórántháza polgármestere
  • Szanyi Lászlóné Levelek polgármestere
  • Laskai Tiborné Besenyőd polgármestere
  • Szabados József országgyűlési képviselő
  • Molnár László Ramocsaháza Jegyzője
  • Gábor Barna Nyírjákó polgárőr egyesület elnöke
  • Petró István Baktalórántháza polgárőr egyesület elnöke
  • Máté András Levelek polgárőr egyesület elnöke
  • Zsíros Miklós Ramocsaháza polgárőr egyesület elnöke
  • Csorba Csabáné Baktalórántháza CKÖ elnöke
  • Tamás György Mohosmenti VT elnöke
  • Buda Zoltán Rohodi VT vadászmestere
  • Bardi László hivatásos vadász
  • Nagy Tibor hivatásos vadász
  • Szécsi Attila hivatásos vadász
  • Kerekes Attila hivatásos vadász
  • Petró József hivatásos vadász
  • Illés Miklós Nyírkércs mezőőr
  • Papp László Nyírjákó mezőőr
  • Papp Béla Nyírjákó mezőőr
  • Márton Béla Baktalórántháza mezőőr
  • Kiss Tibor Baktalórántháza mezőőr