Szabolcs-Szatmár-Bereg - Iskolakezdés rendőrökkel

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Iskolakezdés rendőrökkel A 2008. szeptember 1-jével meghirdetett „Iskola rendőre” program nagymértékben támogatta a rendőrség által a gyermekek védelmére irányuló átfogó bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet, valamintelősegítette, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz.

 

 

 

 

Az oktatási intézmények jelentős része szívesen fogadta a programot. Sok helyen igényeltek például olyan előadásokat, amelyek az iskolákban előforduló erőszakos cselekményekkel foglalkoznak, vagy amelyek a pedagógusokkal ismertették a gyerekek kábítószer-fogyasztásának veszélyeit és jogi következményeit.

Az első év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők is nagyobb biztonságban érzik magukat. Sok helyen már érzékelhető, hogy az iskolák környékén a gépkocsivezetők figyelmesebben közlekednek.

Tavaly az „Iskola Rendőre” programba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 169 iskola és 126 rendőr kapcsolódott be.

A 2009/2010-es tanév kezdetéhez kapcsolódóan idén szeptemberben is - a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában - kiemelt rendőri jelenlét lesz azon általános iskolák környékén, ahol ez indokolt. A rendőrök és polgárőrök a gyermekek biztonságos közlekedését segítik, fokozott figyelmet fordítanak a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

 

(Szeptember 1-én reggel Nyíregyházán pl. a Vay Ádám körúton a Kodály Zoltán Általános Iskolánál, a Krúdy Gyula utcán és az Árok utcai Inczédy György szakiskolánál lesznek rendőrök.)