Nívódíjas mentőkutyás tevékenység

Szakmailag fontos elismerést kapott a napokban Vincellér Tibor, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke.

 

 

A hazai mentőkutyás élet egyik központi szervezetének számító Kutyákkal az Életért Alapítvány az elmúlt évben alapította meg a „Mentőkutyával az Emberért” elnevezésű nívódíjat, melyet az alapítvány kuratóriuma évente egy olyan mentőkutya-kiképző részére adományoz, aki a múltbeli pályafutását és az elmúlt éves szakmai munkáját figyelembe véve kimagasló teljesítményt mutatott a mentőkutya kiképzés terén. A kuratórium közlése szerint Vincellér Tibor azzal érdemelte ki ezt a díjat, hogy az általa képzett kutyák, amellett, hogy éles helyzetben kiválóan alkalmazhatók, munkájuk megbízható és eredményes, a vizsgákon is magas színvonalon dolgoznak. Az általa vezetett mentőcsapat kutyás mentői évről évre bizonyítják felkészültségüket, minden vizsgán és versenyen eredményesen szerepelnek, nemzetközi minősítéseket, szép eredményeket szereznek. A most odaítélt díjnak különös aktualitást kölcsönöz a tény hogy nemrég épp Vincellér Tibor és kutyája Nápolyi segítségével - a mentő csapat a rendőrséggel szorosan együttműködve - találtak meg életben egy akkor már több mint nyolc órája eltűnt idős, beteg személyt Nyíregyháza külterületén.

 

Vincellér Tibor a napokban a nemzetközi baptista mentőcsapat a "Rescue24" tagjaként az USA-ba utazott egy tervezett gyakorlatra, azonban az élet úgy hozta, hogy a tréningből éles bevetés lett a hurrikán miatt.

A mostani elismerés is bizonyítja a KMSME mentőkutyás tevékenységének fontosságát, szakmai színvonalát, és erőt ad a csapat minden tagjának a jövő kihívásaihoz, hogy továbbra is az elmúlt évekhez mérhetően sikeres és eredményes maradjon az egyesület.

KMSME

Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület - http://www.keszenleti.hu/

A képen szereplők: A csoportképen (j) Simon Emese és Csí (k) Vincellér Tibor és Nápolyi (b) Bajnay Eszter és Nico.