Sikeres séta Nyíregyházán
10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK: október első napján újra jótékonysági sétát szervezett az Amway országszerte 12 helyszínen, köztük Nyíregyházán is. A program célja az volt, hogy a résztvevők 10 000 lépéssel és jelképes, 500 forintos adománnyal segítsék gyermekkórházak és helyi szervezetek működését. A részvételi díjból befolyt összeget az Amway megduplázta, így több mint kétszázezer forint gyűlt össze a Down Egyesület javára.
Az Amway Hungária immár harmadik alkalommal, idén is megszervezte „10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK” országos jótékonysági eseményét október 1-jén. A résztvevők egy kb. 5 kilométeres, frissítő sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatták helyi szervezetek nélkülözhetetlen munkáját, de lehetőség volt további adományok befizetésére is. A részvételi díjak összegét az Amway megduplázta.
Nyíregyházán több mint kétszázan választották vasárnapi programnak az 5 kilométeres sétát, ők több ezer lépést tettek meg saját egészségükért és a Down Egyesület támogatásáért. A jótékonysági program során az 500 forintos jelképes részvételi díj befizetésével több mint százezer forint gyűlt össze. Ezt az összeget az Amway megduplázta, így az egyesület összesen 220 000 forintot fordíthat segítő munkájára.

Az országos rendezvényen 12 város, Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Gyöngyös, Mohács, Nyíregyháza, Szeged, Szolnok, Tatabánya, Vác, Zalaegerszeg és Zirc vett részt. A sétát összesen 2500-an, köztük az Amway munkatársai és üzleti vállalkozói gyalogolták le országszerte. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 3 000 000 forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







