Mikulás csomagra vár a Csodavár

A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület fenntartásában hatodik éve működik a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amely olyan 0-5 év közötti sajátos nevelési igényű kisgyermekek fejlesztését végzi, akik valamilyen sérüléssel jöttek a világra.

 

 

Ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak többnyire a mindennapok is kihívást jelentenek mind pszichésen, mind anyagilag. A Csodavár ezeken a nehézségeken szeretne enyhíteni azzal, hogy a közelgő ünnepeket emlékezetessé varázsolja számukra. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén decemberben is szeretnénk, ha a mi kis gyermekeink elfelejtenék, hogy mások, mint az átlag gyerek, és ugyanolyan öröm ülne az arcocskáikon, mint a társaikén.

A korábbi években több nyíregyházi iskola, óvoda és magánszemély csatlakozott kezdeményezésünkhöz, sikerült rendkívül boldoggá varázsolni a Csodavárban fejlődő gyerkőcök számára az ünnepet, így ezúttal is

olyan embereket, intézményeket, cégeket keresünk, akik Mikulás csomaggal (édesség, kézműves eszközök, új vagy jó állapotú könyv, hangszer, diafilm, hangoskönyv, cd, dvd és játék) kedveskednének az apróságoknak, amit a Csodavárban a Télapó adna át az ott fejlődő gyerekeknek, valamint a megyében élő Down-szindrómás kicsiknek és nagyoknak.

Ha az Ön ismer olyan intézményt, céget, vagy magánszemélyt,  aki vállalja a részvételt az akcióban kérem, jelezze  a Rejtett Kincsek Down Egyesületnek a +3670/6304868-es vagy a +3642/444-321-es telefonszámon, ill. a csodavarfc@downegyesulet.hu e-mail címen. Azt gondoljuk, hogy az egészséges gyermekek személyiségfejlődését pozitívan befolyásolja egy-egy ilyen feladatban való részvétel, a közös gondoskodás segíti a közösség formálását.

Segítségüket előre is köszönjük!

Rejtett Kincsek Down Egyesület