Szeretsz társasozni?

Erre a kérdésre alig lesz olyan ember, aki azt mondaná, hogy nem. A klassz baráti, családi körben lejátszott menetek nagyon élvezetesek tudnak lenni, és sokszor számtalan aranyköpés és kedves sztori alapját adja egy-egy ilyen alkalom.

Tavaszi garázsvásár a Városmajori művházban

Kinőtted? Meguntad? Feleslegessé vált? Add el a 2024. április 13-án, szombaton megrendezésre kerülő  Tavaszi garázsvásáron a nyíregyházi Városmajori művelődési házban!

Te is szeretnéd féktelenül kiélni a vágyaidat?

Nem árulunk el túl nagy újdonságot senkinek azzal, ha azt mondjuk, hogy mindenkinek vannak vágyai. Igen, még annak is, aki egyedül él. Persze itt most nem utazásra, vásárlásra vagy éppen karrierre gondolunk, hanem a testiségre. Mindenkit a vágy vezérel, csak van, aki ki tudja élni magát, és akadnak olyanok, akik partner híján önmagukra vannak utalva.

 

A Nyírség Táncegyüttes új műsora: Hallottad-e hírét Szabolcs vármegyének?

Az idén 50 éves jubileumát ünneplő Nyírség Táncegyüttes új műsorában Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye tánchagyományait állítja színpadra. A félszáz esztendő során a csapat repertoárján folyamatosan jelen voltak kisebb tájegységeink, falvaink, nemzetiségeink táncai, melyek továbbadását az egymást követő generációk mindig szívügyüknek tekintették.

Mit tehet az, aki nem szeretne gyógyszert szedni?

Számtalan olyan testi diszfunkció van, amelyet többféleképpen meg lehet oldani. Hangsúlyozzuk, hogy nem betegségről beszélünk, csupán zavarokról, amelyek meggátolják a test normális működését. Ilyenkor vagy gyógyszerhez folyamodnak az emberek, vagy különféle gyógyhatású készítményeket próbálnak ki, vagy kikutatnak olyan lehetőségeket, amelyek során gyógyszer vagy készítmény bevétele nélkül, eszközzel tudják megoldani a fennálló problémát.

Kisállatbörzét rendeznek Nyíregyházán

Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a KISÁLLATBÖRZE Nyíregyházán, a Fokos utcai Piactéren. Mindenkit szeretettel várnak április 14-én is, 6 és 14 óra között. Csak azt árusoknak kell fizetni, látogatóknak ingyenes!

MÁV: Változások a Nyíregyháza — Mátészalka vasútvonalon

A 113 Nyíregyháza — Mátészalka vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. (Debrecen — Nyíradony —) Nyírbátor — Mátészalka állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

A faápolási feladatok jövő hétre tolódtak!

A NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy az erre a hétre tervezett Bernstein Béla téri parkban történő faápolási feladatokat az eddigi kedvezőtlen időjárása miatt nem tudták szakembereink megkezdeni, melyet 2024. április 08. napjától kezdődően pótolnak.

Tiltott szerek a határon

Tömegnövelőket és szépészeti beavatkozáshoz használt, engedély nélküli orvostechnikai eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a beregsurányi határátkelőnél.

Álláslehetőség Nyíregyháza városüzemeltetési társaságánál

A NYÍRVV Nonprofit Kft., mint Nyíregyháza városüzemeltető társasága ezúttal gyakorlattal rendelkező kertész munkatársat keres szakirányú végzettséggel. A pályázat beadási határideje: 2024. április 15.

Nyíregyházán tartották a vidéki színházigazgatók találkozóját

A Vidéki Színházigazgatók Egyesület elnökének, Kirják Róbertnek a kezdeményezésére március végén a Móricz Zsigmond Színház látta vendégül a teátrumok direktorait.

Izgalmas előadások várnak áprilisban is a Móricz Zsigmond Színházban

Az áprilisi hónap sem telhet el premierek nélkül a Móricz Zsigmond Színházban. 2024. április 12-én pénteken a Hét tenger meséje gyerekelőadást mutatjuk be a Bárány Frigyes Stúdióban. Sediánszky Nóra népszerű motívumokat felelevenítő története külső és belső utazásokról mesél, álmokról és varázslatokról, valamint életünk legnagyobb kalandjáról, melyet az igazi otthon és a hozzánk tartozó társ megtalálása jelent.

 

VARIÁCIÓK EGY RABLÁSRA - képekben

2024. március 30-án a Szindbád Rendezvényteremben került bemutatásra Benedek Dániel és Egressy G. Tamás: VARIÁCIÓK EGY RABLÁSRA című darabja.

Ismét Tavaszi Zsongás Nyíregyházán!

Nyíregyháza városa 2024-ben is színpadi produkciókkal, vásárral és vidámparkkal indítja az áprilist a Kossuth téren.  A tavaszi vásáron többek közt helyi termelők is megtalálhatókak lesznek, és hat koncerttel is készülnek a szervezők.

Egy szívhez szóló emlék: a gravírozott karikagyűrű

A karikagyűrű vásárlása mindig nagy lépés egy pár életében, hiszen ez is jelzi a két ember szimbolikus kötelékét egymáshoz. Ezért nem is lehet akármilyen a kivitelezése. A karikagyűrű személyes értékét gravírozással tovább emelhetjük. De milyen felirat kerüljön a gyűrű belsejébe?

Oldalak

Feliratkozás Nyíregyházi Hírportál RSS csatornájára