Nyíregyháza

A zsoldos Afrikában - Petrusák János könyve

A zsoldos Afrikában - Petrusák János könyve A zsoldos Párizsban tölti szabadidejét, ahol bajba keveredik, a börtön helyett az afrikai kiküldetést választja. A felkelők karmai közül megment egy lányt a biztos haláltól, és kalandos menekülés közepette kijuttatja az országból.

Újra a vígjátékok legjava a VIDOR Fesztivál versenyprogramjában

A tavalyi évhez hasonlóan a VIP bérlettel rendelkező látogatóink mindenkinél előbb, már 2019. július 11-én (csütörtökön) és 12-én (pénteken) megvásárolhatják jegyeiket az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának előadásaira a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában. Névre szóló bérletük felmutatásával mennyiségi korlátozás nélkül bármennyi belépőjegyet válthatnak - a szabad helyek függvényében.

IV. SÓSTÓI SÁRKÁNYHAJÓ VERSENY

Július 13-án, szombaton újra megszólal a jól ismert dobszó a sóstói csónakázó tavon, hiszen a díszes és színpompás hajókban ülve újra összemérhetik erejüket a bátor evezni vágyók a sárkányhajók látványos versenyén! Idén is 10 fős csapatok jelentkezését várjuk, a verseny végén pedig értékes nyeremények várják a leggyorsabb csapatokat, 18 csapat nevezésére van lehetőség!

Nyári pályaorientációs táboroztatás Nyíregyházán

A SZSZBMKIK pályaorientációs tevékenységének célcsoportja főként a felső tagozatos általános iskolások diákok. A szervezet megyei szinten végzi tevékenységét az iskolai tanévben, de a nyári időszakban sem áll le, négy héten keresztül a Kisvakond Táborral és több céggel együttműködésben táboroztatást működtet.A szabolcs – szatmár- bereg megyei kamarai pályaorientációs tábor 2019. július 1 – 26 között zajlik a Kisvakond Táborban táborozó nyíregyházi és környékén élő gyerekek bevonásával.

 

Mustárházas Ifjúsági csere Tokajban

A Közös Tér Egyesület június 25. és július 2. között Tokajban tartotta négy ország részvételével (Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) ifjúsági cseréjét „Aktív Európa” címmel. A projekt célja volt többek között, hogy a fiatalok maguk ismerjék fel az érdekképviseletben rejlő lehetőségeket, ezeknek a módszerek fontosságát. A projekt fókuszba helyezte a fiatalok kommunikációs kompetenciafejlesztését, a tapasztalatcseréket, a nemzeti és kulturális sajátosságok megismerését, összehasonlítását, az egymástól való tanulás lehetőségét.

Mandala Nyár 2019

2019. július 13-szeptember 1. között - ezúttal 28. alkalommal - ismét megrendezésre kerül Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb múltú szabadtéri színházi rendezvénysorozata: a Mandala Nyár, mely ebben az évadban is Nyíregyháza belvárosában, a Görög Udvaron jelentkezik!

Újabb telt házas előadásnak adott otthont a Bencs Villa

A védőbeszéd című monodrámát adta elő Makranczi Zalán július 2-án. Vendégünk jelenleg szabadúszó színművész, korábban tagja volt a Pesti Magyar Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Bárka Színház, a Nemzeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának. Mozi és tévéfilmekben is szerepelt, mint például a Kincsem, az Aranyélet, a 200 első randi és a Drága örökösök. Szinkronszínészként több filmben és sorozatban hallhattuk hangját.

Folytatódik a Zenés VIDOR nyár

2019. július 6-án, szombaton 20.30-tól Szilágyi Tibor rendezésében a Nyitott ablak zenés vígjáték lesz a Zenés VIDOR Nyár harmadik versenyelőadása. A darab dalszerzői Nóti Károly, Fényes Szabolcs és Szenes Iván. Nóti Károly a harmincas évek legjobb vígjáték-kabaré szerzői közé tartozott.

A Móricz Zsigmond Színház a 2019-20-as évadban az Úri muri új bemutatójával emlékezik meg névadójáról, a 140 éve született Móricz Zsigmondról

Száznegyven évvel ezelőtt, a családi hagyomány szerint június 29-én, az anyakönyv bejegyzése alapján július 2-án, a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszacsécsén született Móricz Zsigmond. Ez áll róla a lexikonokban, olvashatjuk róla ma is, minden évfordulós napon.

 

XLVII. Országos Honismereti Akadémia

XLVII. Országos Honismereti Akadémia A Honismereti Szövetség megyei tagszervezete, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület társszervezésével 2019. július 8-12. között Nyíregyházán rendezi meg éves nagy konferenciáját, az Országos Honismereti Akadémiát.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára