tudomány

Díjat kapott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Varga István fizika, kémia, matematika és technika szakos tanár

A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Varga Istvánt, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola fizika, kémia, matematika és technika szakos tanárát.

Rajzpályázat iskolák számára!

Rajzold, vagy rajzoljátok meg kedvenc könyvetek egy jelenetét, küldjétek el, és szavazzatok rá a facebookon! Aki a legtöbb szavazatot (like) kapja, értékes könyvcsomagot nyer!

Magyar Tudomány Ünnepe a Jósa András Múzeumban

A Jósa András Múzeum szeretettel meghívja Önt és barátait a november 14. 17 órakor kezdődő - Magyar Tudomány Ünnepe múzeumi estjére.

Nemzetközi ápolástudományi konferencia a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

Május 12-18 között rendezi meg nemzetközi konferenciáját és intenzív programját az ENNE (European Network of Nursing in Higher Education) elnevezésű európai szervezet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. A rendezvényre 13 országból (többek között Horvátország, Finnország, Csehország, Belgium, Németország, Svájc, Ausztria, Skócia, Svédország, Norvégia és Spanyolország) 45 hallgató és 12 oktató érkezik a karra.

Szabolcsban is elrajtolt a Mi vagyunk Európa! programsorozat

Öt iskolából 13 csapat, összesen 66 diák versenyzett az ibrányi járásból a Mi vagyunk Európa! programsorozat első szabolcsi állomásán. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kiterjedő vetélkedősorozat első szabolcsi elődöntőjét április 26-án rendezték meg Ibrányban.

Amerikai delegáció érkezett a DE Egészségügyi Karára

Delegáció érkezett hétfőn a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára az Egyesült Államokból, Kentuckyból, a Louisville-i Egyetem képviseletében, Prof. Dr. Thomas R. Lawson vezetésével. 

A Leonardo program pályázati lehetőségeiről Nyíregyházán

Iskolák, szakképzéssel foglalkozó intézmények, vállalkozások képviselőit, kamarák  és pályatanácsadással foglalkozó cégek munkatársait várják a Tempus Közalapítvány október 16-ai rendezvényére. Az Európai Unió legjelentősebb oktatási és képzési pályázatait kezelő szervezet információs napján a Leonardo program kínálta lehetőségekről lesz szó – az ötlettől a megvalósításig.
 
Baltikum Konferencia a Nyíregyházi Főiskolán

„A balti államok a függetlenség útján” címmel tartanak kétnapos nemzetközi konferenciát május 17-18-án. 
 
Oldalak

Feliratkozás RSS - tudomány csatornájára