Helyi hírek

Közösségszervezés és építészet. Együtt, gyakorlatban.

Közös gondolkodásra, szakmai együttműködésre hívja az egyetemistákat az újonnan induló Közösség - Tér - Település képzési program

Közösségszervezés és építészet. Együtt, gyakorlatban. Mától lehet jelentkezni a Közösség - Tér - Település képzési programba, amely az ország több régiójából várja a tettre kész egyetemistákat. A program célja, hogy a különféle intézményekről és szakokról érkező hallgatók saját szakmájuk területén kipróbálhassák magukat élesben is, emellett ismerjék meg egymás szakterületeit, a szakmák egymáshoz való viszonyát és kapcsolódásaikat.

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben: több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON, az elsőt Nyíregyházán adták át

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben:  több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON, az elsőt Nyíregyházán adták át Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

Atkafélék elleni védekezés Nyíregyházán

Idén május 15-16 között végzi a NYÍRVV Nyíregyházán a turisztikai-, sport- és kulturális használatú közterületeken az atkafélék és élősködők ellen a vegyszeres védekezést.

„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van” - Protokoll és PR előadás a Bencs Villában

Teltházas közönség fogadta a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének
oktatóját a Bencs Villában.

„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van” - Protokoll és PR előadás a Bencs Villában „Az illem örökérvényű-sosincs késő a változáshoz”. Ezzel a gondolattal nyitotta meg előadását Koncz Veronika. Az est során körbejárta az illem, etikett, protokoll fogalmait. A diplomáciai és állami protokolltól kezdve, az ízléses megjelenésen és étkezési kultúrán át, a hétköznapi viselkedési normákig rengeteg új, hasznos és érdekes információval szolgált.

2019-ben is kiváló az Igrice

2019-ben is kiváló az Igrice Az Igrice Néptáncegyüttes a legmagasabb elismerést vívta ki a hétvégén megrendezett szakmai minősítő versenyen.

Mindene a filmezés és a fotózás

Mindene a filmezés és a fotózás Mini kiállítás és kötetbemutató fogadta április 30-án a Bencs Villába érkezőket: két paravánon színházi előadáson készült felvételek, az asztalon számos szép kötet. Ráhangolóként és illusztrációként. Nem véletlenül, hiszen Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész volt az aktuális Többszemközt est vendége, akivel a rendezvénysorozat házigazdája, Kováts Dénes beszélgetett. Az érdeklődők ezen a kedden nem csak egy 50 éve filmező és fotózó szakember pályafutásának fontos állomásait és szereplőit ismerhették meg, de Csaba számos felvételét is a fotókkal gazdagon illusztrált esten.

Húsvéti hulladékszállítás Nyíregyházán

Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a Húsvéti ünnep körüli hulladékszállítás kapcsán tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy április 19-én, (Nagypénteken) a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.

 

Népszerű a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola új programja

A NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból hirdette meg az „Erdőt – erdészt az iskolába!” elnevezésű programot, amelyben az erdei iskola munkatársai rendhagyó tanórákat tartanak az iskolákban az erdő élővilágáról.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Helyi hírek csatornájára