Kékfény

Emberkereskedők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségFeltételezett emberkereskedőket fogott el szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek osztálya.

Fiát fojtogatta Nyírteleken

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérletének megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 52 éves nyírteleki férfit szombaton.

Erkélyről dobta ki kutyáját Nyíregyházán

rendőrségÁllatkínzás miatt indított büntetőeljárást egy 17 éves kismama ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint a fiatal nő szombaton délután lakótelepi lakásának első emeleti erkélyéről kidobta kutyáját, mert az megharapta másfél éves kislánya kezét.
 

Ál-leolvasók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségKedden egy idős újfehértói házaspárt loptak meg trükkös tolvajok. A két idegen azt mondta, hogy az áramszolgáltatótól érkeztek és a villanykapcsolókat ellenőrzik. Ezután túlfizetésre hivatkozva húszezer forintot adtak, majd a sértettek figyelmét elterelve egy óvatlan pillanatban ellopták mindkettőjük pénztárcáját.

Két keréken is fő a biztonság!

rendőrségAz április 4-26-ig zajló ellenőrzés második hetében 492 biciklist vontak intézkedés alá Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Ál-állásokkal csapott be embereket Nyíregyházán

rendőrségA Nyíregyházi Rendőrkapitányság érkerti rendőrőse üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz. A megalapozott gyanú szerint egy 31 éves férfi a Bartha-Véd Kft. nevében biztonsági őri állást hirdetett.

Védjük magunkat a zsebtolvajoktól!

rendőrségA Húsvéti időszakra készülődve többen látogatnak ki a piacokra, bevásárló  központokba. Ilyenkor törvényszerű, hogy ismét elszaporodtak a zseblopás módszerével elkövetett lopások, amelyeket elsősorban piacokon, autóbuszokon, utazás során, vagy az azokra történő fel- illetve leszállás alkalmával követnek el.

Forgalomkorlátozások a SZPARI – DVTK focimeccs napján Nyíregyházán

rendőrségA 2011. április 17-én Nyíregyházán rendezett Nyíregyháza Spartacus – DVTK labdarúgó mérkőzés biztosításának zavartalan lebonyolítása érdekében a városi rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozásokat rendelt el.

Ingyenes műszaki átvizsgálás Nyíregyházán

rendőrségA gépkocsik tavaszi-nyári átállásával kapcsolatos ingyenes műszaki átvizsgálást és tanácsadást tart a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
 

Lelőtték a házőrzőt Nyíregyházán

rendőrÁprilis 9-én délután Nyíregyháza külterületén, egy családi ház udvarán valaki lelőtt egy német dogot.

Hol mérnek a traffipaxok Szabolcs megyében áprilisban?

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2011. áprilisban tervezett sebességmérési helyszínek és időpontok(a helyszínek a baleseti helyzet függvényében változhatnak):

Trükkös tolvajok vadászhatnak a gyanútlan autósokra

RendőrségAz ország autópályáin az elmúlt időszakban több olyan lopás történt, amikor az elkövetők valamilyen trükkel rávették a sértettet, hogy megálljon, vagy parkolóban/pihenőhelyen elterelték figyelmét, és így szerezték meg értékeit.

Lopott lőfegyverek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségTavaly december végén két mátészalkai és egy fábiánházi lakásba törtek be, az elkövetők összesen több mint hárommillió forint értékben tulajdonítottak el pénzt, ékszereket, műszaki cikkeket.

Orgazdák egymás közt Tunyogmatolcson

rendőrségCsütörtöki feljelentése szerint az ukrán határ mellett külföldiektől csempészcigarettát vásárolt, majd tovább értékesítette volna egy férfi.

Meglőtt kislány Nyíregyházán

RendőrségÉletveszélyes hasi sérüléssel került kórházba csütörtök este egy 12 éves nyíregyházi kislány. A rendőrség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kékfény csatornájára