Sport

Már lehet nevezni a III.Nyírségi Vágtára

Immár harmadszor, 2012.május 27-én rendezik meg a Nyírségi Vágtát, amely a Nemzeti Vágta egyik előfutama. A szervezők már várják a lovasok jelentkezését.

Critical Mass 2012 Nyíregyházán

Magánemberek, lelkes kerékpárosok kezdeményezésére az idén is megrendezésre kerül Nyíregyházán a szervezett kerékpáros közlekedés – ismertebb nevén Critical Mass – április 20-án, - a Föld Napja alkalmából. 

Bringával Tiszalökre

Az Energiatakarékosság Világnapja apropóján 2012. 03. 20-án a szélkerekeké volt a főszerep. Megtekintettük a  nyírszőlősi kerékpárút mellett lévő két  szélerőgépet, melyeket víz szivattyúzásra használnak, valamint egy szélgenerátort amely elektromos áramot termel.  

Bringával hozzuk a tavaszt

 

Bringával hozzuk a tavaszt, legalább is reméljük hogy napsütésben kerekezünk - ismertette szerkesztőségünkkel a Zöld Kerék Alapítvány.
 

Már Nyíregyháza kézilabdázói is fényágyban gyógyulnak!

A fizikai és szellemi teljesítőképesség fokozása, gyorsabb felépülés a sportsérülésekből, regenerálódás és természetesen az egészség megőrzése áll a középpontjában annak az együttműködésnek, amelyet a magyarországi Sensolite Gyógycentrumhálózatot üzemeltető Polárium Kft., valamint a Nyíregyházi Kézilabda Sport Klub, az NYKSK-Nyírkomplett kötött, február 28-án. 

Jelmezek és kerekek

Űzzük el a telet jelmezes, kerékpáros felvonulással. A Zöld Kerék Alapítvány évadnyitó bringatúrára hívjuk a kerékpározás szerelmeseit. Indulás Nyírtelekre 2012. február 26-án, vasárnap 10. 00. órakor,  Nyíregyháza, Kossuth térről. 

Szuperkupa Nagykállóban

 

Nagykálló Város Önkormányzata és a Nagykállói Városi Sportegyesület a város sportfejlesztési koncepciójában meghatározott utánpótlás nevelés keretében 2012. február 19-én (vasárnap) Utánpótlás Szuper Kupát rendez.

Omega és Csík Zenekar a Buszacsában

Gazdag zenei és szabadidős programokat ajánl az első félévben a Bujtosi Szabadidő  Csarnok, amely január elsejétől a Kormányhivatal Megyei Intézményfenntartó Központjának keretein belül működik, tudtuk meg Máthé Csaba igazgatótól. 

 

BRINGÁRA NYÍREGYHÁZA!

 A BRINGÁRA NYÍREGYHÁZA! program keretében előadásokat és kerékpártúrákat szervezünk a környezet és egészségtudatosság jegyében. Ennek első alkalma volt  2011. november 8-án 10 órától a Ridens Iskolában.

Intézkedések a Szpariért és a szurkolókért

Szpari A mai napon a Nyíregyháza Spartacus FC labdarúgói kéréssel fordultak Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Várps polgármesteréhez. 

Félmillió forinttal segítik a Down Egyesületet

A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának képviselői október 10-én 13 órakor a Csodavárban adják át a Down Egyesület részére azt a több mint félmillió forintot, amely a fősulisok és a Magyar DJ válogatott jótékonysági focimeccsének bevétele volt.

Tokaji lány világbajnokot vert Taskentben

Alig egy héttel az olaszországi K-1 győzelme után újra nagyot alakított Éltető Daniella. A tokaji lány nem ült Európa-bajnoki babérjain, hanem gyorsan megnyerte a muay thai világbajnokságot is Üzbegisztánban.

Rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban

futásOktóber 8-án, szombaton rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban, és ezzel együtt eldördül a startpisztoly, amely az Unilever új gyakornoki programjának őszi indulását jelzi. A vállalat hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a futást, amelynek nevezői nem csupán saját egészségükért tesznek, de Nyírbátor egészségügyi intézményeinek is segítenek.

Critical Mass 2011 - Nyíregyháza

critical mass2011.szeptember 22.-én, 17:00-kor a Nemzetközi Autómentes nap alkalmából Critical Mass kerékpáros közlekedést szervez az E-misszió Egyesület a Zöld Kerék Alapítvány valamint a ViniBike Egyesület Nyíregyházán.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sport csatornájára