Sport

Bringás reggeli és TE SZEDD a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Bringás reggeli és TE SZEDD a Zöld Kerék Alapítvánnyal Bringás reggelivel, vagyis kakaós csigával és almával várja a kerekezőket Nyíregyháza három pontján 2017. szeptember 15-én (pénteken) 7 órától 8:30-ig a Zöld Kerék. Az alapítvány szintén 15-én szerezi idei hulladékgyűjtési akcióját. Céljuk a kerékpárutak melletti hulladékgyűjtés és a behajló ágak levágása.

Kerekes kalandozás Kassára

Kerekes kalandozás Kassára Eltelt egy év a tavalyi nemzetközi túránk óta, amikor is azt kívántuk, hogy a határon túli barátainkkal folytathassuk a közös bicajos kalandozásainkat. A kívánság valóra vált, így 2017. augusztus 11-én elindult a „Kerékpárral 7 határon át” program keretében meghirdetett „Bringával II. Rákóczi Ferenc nyomában” háromnapos rendezvényünk.

Panyolafeszt örökségtúra

A XII. Határmenti Fesztivál, a  Panyolafeszt  (panyolafeszt.hu 2017. aug. 3-4-5.) egyik programjaként idén már második alkalommal hirdetnek nyílt kerékpártúrát – ezúttal a Középkori templomok útja  szatmári részén (augusztus 5-én, szombaton).

Szabadidős Lovasverseny

Szabadidős Lovasverseny Július 30-án vasárnap egész napos szabadidős lovas versenyt rendezett az El-Vándorló Lovastanya. A tanya működtetője Márton István, vezetője pedig Márton Sarolta lovas szakedző, aki aktív korában nemzetközi szintig jutott el a díjugratásban. Mivel egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az amatőr lovassport iránt, ezért felvállalták fel az ilyen irányú igény kielégítését.

Beszámoló az új Nyíregyháza - Tokaj kerékpárútról

Zöldkerós beszámoló az új Nyíregyháza - Tokaj kerékpárútról "Gurultunk rajta, teszteltük, kitűnőre vizsgázott." - írja a Zöld Kerék Alapítvány Nyíregyháza-Tokaj bringatúrájáról Kovács Ilona Klára.

Ha nyár, akkor Mosoly tábor a Zöld Kerékkel

Ha nyár, akkor Mosoly tábor a Zöld Kerékkel A Zöld Kerék Alapítvány beszámolója: Már 10. alkalommal szerveztük meg a  *Ridens iskola jelenlegi és régebbi diákjai részére a vidám  nyári táborozást 2017. 06. 19—23-ig. Az iskolában (*Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium, 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38.) a változatos programot együtt állítottuk össze résztvevőkkel.

Michelin Bringafesztivál 2017 Nyíregyházán

Immár hetedik alkalommal, de idén is változatlan lendülettel rendezik meg a Michelin Bringafesztivált a Kossuth téren. Biciklis programok, közlekedésbiztonsági játékok, értékes nyeremények és rengeteg új program minden korosztály számára: digitális szimulátorok, új reflex teszt, szabaduló szoba, csak hogy néhányat említsünk…

Futóversennyel kezdődött a Pünkösd a Baktai-erdőben

Futóversennyel kezdődött a Pünkösd a Baktai-erdőben 12. alkalommal rendezte meg a Pünkösdnapi NYÍRERDŐ-futást a Nyárády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagintézménye és a Baktalórántházi Erdészet. A Baktai-erdőben szombaton lebonyolított versenyen a résztvevők száma meghaladta a háromszázat. Több, mint egy tucatnyi településről – egyebek mellett például Nyíregyházáról, Csengerből, Záhonyból, Kazincbarcikáról – regisztráltak futókat.

Tekerj az állatokért! - Jótékonysági kalandnap Nyíregyházán

A nyíregyházi ALLEY CAT Team 2017. június 4. vasárnap, 9:00 órától megrendezi a 4.Alley Cat kerékpáros kalandnapot a Bujtosi tónál, amely nem csak remek családi szórakozás, de jótékonysági gyűjtés is egyben!

20. éve gurul a Zöld Kerék

20. éve gurul a Zöld Kerék A KÖZÖSSÉGEK HETE programsorozat keretében 2017. május 12-én pénteken 16 órától a Megyei és Városi Könyvtárban (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.) KÜLLŐK ÉS KÖNYVEK, 20. ÉVE GURUL A ZÖLD KERÉK címmel bemutatkozunk. Itt az alkalom, hogy összejöjjünk régi bringásokkal, akikkel gurultunk már együtt az elmúlt közel két évtizedben, és olyanokkal, akiknek van kedvük megismerni az alapítvány munkáját.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sport csatornájára