Küföld

Úti beszámoló egy ukrajnai kirándulásról

Úti beszámoló egy ukrajnai kirándulásról Május végén, június elején a Nyírbogdányi Őszikék Nyugdíjas Klub szervezésében – Bogdányi Ferenc elnök vezetésével – háromnapos kiránduláson vettünk részt az úgynevezett néhai „magyarlakta területen”. A magyar-ukrán határ leküzdése után találkoztunk Nagy Sándorral, aki a csoportunk idegenvezetését vállalta fel, számunkra igencsak professzionális módon.

Repülőjegy Prága városába: ezeket látnia kell!

Európai úti célok között keresgél, és a távolság legalább olyan fontos tényező a választásnál, mint a repjegy árak? A repülőjegy Prága városába nem véletlen örvend évek óta nagy népszerűségnek, hiszen a cseh főváros közelsége és a ma már meglepően alacsony árak is egyértelműen mellette szólnak.

Országos kampány indul az európai önkéntes munka népszerűsítésére

Országos kampányt szervez a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) Fiatalok Lendületben Programiroda a külföldi önkéntes munka népszerűsítésére: a programban a fiatalok betekintést nyerhetnek az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) tevékenységébe és képet kaphatnak a külföldi önkéntes munka számos előnyéről.

Össztűz a brit munkaügyi miniszterre, aki szerint heti 53 fontból meg lehet élni

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Össztűz zúdult a brit munka- és nyugdíjügyi miniszterre, aki egy rádióinterjúban kijelentette, hogy szerinte heti 53 fontból (19 ezer forintból) ma Nagy-Britanniában meg lehet élni.

Nyílt lapokkal Székelyföldön

 

 Folytatódott 2012. július 2-8. között a „Nyílt lapokkal” elnevezésű ifjúsági demokrácia projekt Nyíregyháza, Pécsvárad, Csíkszereda és Nagybánya együttműködésében. 
 

Nemzetközi biomassza kutatási program találkozó a Nyíregyházi Főiskolán

Nyíregyházi FőiskolaA Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán 2011. október 10-14 között megrendezendő, a biomassza-hasznosítást elősegítő szakmai találkozón közel 30 külföldi (dán, ír, bolgár) vendég vesz részt.

Másfél millió eurós pályázat kkv-knak a román piac meghódítására

2011. június 21. – Akár 1,5 millió eurót, a nagyvállalati kategóriában pályázók pedig 5 millió eurót is nyerhetnek romániai beruházásaikra a Romániában érdekeltségekkel rendelkező vagy a külpiacra lépést fontolgató magyar kkv-k és nagyvállalatok. Az uniós beruházás-ösztönző támogatásra az építőiparban, illetve a termelő szektorban működő kis és középvállalkozások pályázhatnak.

Beregszász, Kassa és Nyíregyháza ifjúsági együttműködése

MustárházAz Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló  ENPI Cross-border Programme keretében az ukrajnai Beregszász, a szlovákiai Kassa és Nyíregyháza között valósul meg ifjúságszakmai együttműködés, összehangolt programkínálat az elkövetkező két év folyamán.

Újabb hódító útra indul a szabolcsi alma

A japán ínyencek után Dél-Korea édesszájú lakóit is meghódította a csokoládés almaszirom. Egy ázsiai küldöttség ősszel Párizsban a SIAL Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon kóstolta meg a mátészalkai csemegét.

Mekkora váltságdíjat követeltek Papp Istvánért?

Nem szabad feladni, mindenre van megoldás! Ez annak a nagy interjúnak az üzenete, amelyet Sebestyén Balázsék készítettek Papp Istvánnal, a Szudánban elrabolt és három hónapig fogva tartott ENSZ-békefenntartóval, aki a legembertelenebb körülmények között sem adta fel a küzdelmet.

Energiahatékonyság: 2020-tól csak alacsony energiafelhasználású épületeket

Energiahatékonyság: 2020-tól csak alacsony energiafelhasználású épületeket A képviselők kedden megszavazták az épületek energiahatékonyságáról szóló új uniós jogszabályt. A 2020-tól épülő házak csak kevés energiát fogyaszthatnak, a meglévő épületeket pedig lehetőség szerint fel kell újítani.

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknak

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknakAz önfoglalkoztató nőknek, illetve önfoglalkoztatók házas-, illetve élettársainak is biztosítani kell a szociális védelmet, ideértve a legalább 14 hetes szülési szabadságot - áll az EP által megszavazott irányelvben.

Egyszerűsítenék a közös agrárpolitikát

Egyszerűsítenék a közös agrárpolitikát Az uniós közös agrárpolitika bármilyen megváltoztatásának egyszerűbb, átláthatóbb szabályokon kell alapulnia - áll a plenáris ülés által elfogadott jelentésben.

Feliratkozás RSS - Küföld csatornájára