A „Borok fővárosát”, Tokajt látja vendégül Nyíregyháza az idei Nyírségi Őszön. A zempléni város a világszerte ismert borain kívül a művészeti csoportjait is magával hozza a Kossuth térre, majorettek, balettosok és néptáncosok is színesítik a kulturális kavalkádot.
Közös Európai Jövő címmel tartanak konferenciát a kulturális, gazdasági és turisztikai együttműködési lehetőségekről Nyíregyházán 2010 szeptember 24-én, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat dísztermében. A rendezvény díszvendégei és egyben előadói Thomas Haberman és Dr. Dr. Francz Szabad.
A Nyírségi Ősz 2010-es rendezvénysorozata immár 37. alkalommal ismét megrendezésre kerül Nyíregyházán. A Nyírségi Ősz egyik kiemelkedő programja az idén szeptember 11-én 11:00 órakor kezdődő Gyümölcskarnevál.
Ahogy az előző években, a Vidor Fesztivál programjai idén is az Ovi Buli gyermekkoncertjeivel gazdagodnak, melyekre szeretettel várunk minden érdeklődőt. A Mustárház szervezésében megvalósuló programokra 2010 szeptember 1. - 3. között kerül sor.
Az E-misszió Egyesület a Nyírerdő Zrt-vel együttműködésben ismét gyakorlati természetvédelmi akcióra vár minden erdőbarátot! „Egy nap az erdőért” elnevezésű programsorozatuk keretében ezúttal gyomlálni fognak.
A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum tisztelettel meghívja Önt, AZ V. NYÍREGYHÁZI NEMZETKÖZI FAMETSZŐ MŰVÉSZTELEP zárókiállítására 2010. szeptember 4-én, szombaton (szombaton) 16 órára a Városi Galéria emeleti kiállítótermébe
Helyi természeti értékeket és termékeket, valamint fenntartható viselkedésmintákat népszerűsít az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, a Felső-Tisza Alapítvány és a Magyar Természetvédők Szövetsége rendezvénysorozata.
Augusztus 27-én kezdetét vette az idei Vidor Fesztivál, vagyis a Vidámság és a Derű Országos Seregszemléje, Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja.