Biederman és a gyújtogatók

 

[bg|_Cikkek/2014/2014_05/Biedermann|3|176|random|#FFFFFF]

 

A darab
max frisch: Biedermann és a gyújtogatók 
 
„egyáltalán nem számítottam rá, hogy biedermannból, ebből a hajszesz-svindlerből fogok 
élni egész életemben.”
 
„az épphogy elkészült homo faber megírásától elcsigázva, még nem éreztem késznek magam 
arra, hogy nekifogjak a hasonlóan nehéznek ígérkező andorrai zsidó témájához. már rég nem 
írtam színpadi művet – ujjgyakorlatra, gyakorlásra volt szükségem. ezért vettem elő egy 
korábbi hangjátékom. két hónapig dolgoztam rajta... ez az ujjgyakorlat aztán [1961-ig] több 
mint 70 német és számos idegen nyelvű bemutatót ért meg.“ 
 
az 1953-as hangjátékot a bayerischen rundfunk felkérésére írta frisch egy korábbi 
elbeszéléséből, mely a naplójában jelent meg 1948-ban börleszk címmel. a 48-as 
 
csehszlovákiai eseményekre reagáló írás már magában hordozta a későbbi dráma több fontos 
motívumát – a két idegen befogadását, a benzinnel teli hordókat a padláson, a lekenyerező 
vasorát, a tragikus végkifejletet. a hangjáték legfontosabb újítása, hogy biedermann túléli a katasztórfát, és interjút ad a 
mesélőnek, akinek a figurájából fejlődik ki a későbbi drámában a tűzoltók kórusa. 
1957-ben kezdte átdolgozni frisch a hangjátékot biedermann és a gyújtogatók címmel. 
eredetileg egy dürrenmatt-paródiával együtt mutatták volna be, de dürrenmatt (aki 56-ban 
írja meg az öreg hölgy látogatása-t) visszalépett, ezért a holz úr dühbe gurul című 
egyfelvonásos bohózatot adták az est második felében. 
az 1958-as svájci bemutató után frisch elégedetlen volt:
 
„gottlieb biedermann beszéde teljesen leleplező, a zürichi biedermannok mégsem tudtak 
nevetni rajta, inkább komoly arccal tapsoltak, helyeseltek: hát, igen, ez van, ha az ember 
beenged a házába egy kommunistát! ezért írtam a német bemutatóra egy utójátékot a 
darabhoz, biedermannról, a német nyárspolgárról, aki a nácikkal cimborál.“
„de hogy kik is valójában ezek a gyújtogatók? – ezt legalább ezer diák kérdezte meg tőlem 
húsz év alatt. gottlieb biedermann egy nyárspolgár, ez nyilvánvaló, de melyik politikai 
párthoz tartoznak a gyújtogatók? – egyetlen mondatuk sem utal arra, hogy meg akarnák 
változtatni a világot. szó sincs forradalomról, világjobbításról. amikor gyújtogatnak, csakis 
puszta élvezetből teszik. mint a piromániások. az ő tevékenységük apolitikus. […] azt 
gondolom, hogy mindketten az ördögök családjába tartoznak. gottlieb biedermannból 
születnek – a félelméből, a hazugságaiból, álságosságából.“ 
 
„a békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára.” 
winston churchill
 
biedermann a moralitásokból ismert jedermann, a testet öltött általános emberi paródiája. 
biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek 
lenni hozzájuk, még a házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő 
egyedül megmenekülhet. 
a középkori moralitás, a görög sorstragédia mellett brecht munkásságát és annak hatását kell 
megemlítenünk ezzel a „tanulság nélküli tandrámával“ kapcsolatban. bár frisch alapvetően 
tagadja brecht marxizmusát és az emberek megváltoztathatóságába vetett hitét, kétség kívül 
nagy hatással volt rá brecht epikus színháza, drámái. 
frisch szkeptikus moralista; miközben folyamatosan az igazságot keresi, egyáltalán nem 
biztos benne, hogy meg is fogja találni. kritikusan szemléli svájc toleráns demokráciát mutató 
önarcképét, olyan figurákról ír, akik rettegnek saját szabadságuktól, és életük minden 
szegmensét görcsösen uralni akarják. 
 
„zürich polgárai alighanem zavartan és fenntartással figyelhették városuk szülöttének 
indulását. (…) senki sem tudta, hogy minek tekintse: írónak vagy építésznek. mert alighogy 
megnyitotta építészeti irodáját, máris nekiült regényeket írni, és darabjainak délelőtti 
próbáiról sietett az általa tervezett építkezések színhelyére. az 1948-ban zürichbe érkező 
brechtet mérnöki elképzeléseivel traktálta, építészkollégái viszont gyanakvó értetlenséggel 
hallgatták csapongó beszédeit az irodalom lehetőségeiről. (…) bejárta a fél világot, minden 
lehető alkalommal politizált, de úgy, hogy a jobboldal baloldalinak tartotta, a baloldal viszont 
jobboldalinak. (…) 
frisch hőseiben egy szikrányi humorérzék sincsen (ami természetesen nem akadálya annak, 
hogy egyes drámák, mint egészek humorosak legyenek). az írói alapállást hol a részvét, hol a 
leleplezés jellemzi. (…) de bármi legyen is a téma, mindig az egyes emberek vállalásától függ 
minden.” 
 
(földényi f. lászló: utószó max frisch drámák 
európa könyvkiadó 1978.)