Ez az enyém! - színházi bemutató Nyíregyházán

 

[bg|_Cikkek/2014/2014_04/EzAzEnyem|3|176|random|#FFFFFF]

Fotó: Kazai Béla

 

”Nem az én naplóm ez – ha naplónak nevezhető –, hanem a szobáké. Nagy nevetések történtek itt-ott, egyik-másik szoba körül, szinte minden ok nélkül, és nagy sírások, ugyanezen okból. Örömök, melyeknek nem volt alapjuk, és nagy tragédiák, melyek kicsi magokból robbantak. Vagy még inkább a semmiből.

Nem lestem meg ezeket a nevetéseket és sírásokat, csak láttam és hallottam. Maguktól kínálták magukat, bejöttek a nyitvahagyott felső ablakon, beosontak a kulcslyukon, átszivárogtak a falakon. Az ő ideig-óráig való történetük ez – ameddig itt vagy amott laktam –, s ha elköltöztem, történetük folytatódott, aminthogy nem is akkor kezdődött, amikor beléptem a színre. Különben is hol kezdődik vagy folytatódik egy ember, egy ház, egy szoba vagy egy bútor története? És hol végződik? Megkezdődött már a „kezdés” előtt, és a „végén” túl, még számtalan vége következik. Ez a szőrszálhasogatásra való hajlamosság ott vert gyökeret bennem, a tizenkét szobában. Az ember csak áll és áll, idegen szobák során végig, egyedül, nincs mit ennie, nincs mit innia, nincs mit felöltözzön, hát szőrszálat hasogat.”

(Török Sándor: Valaki kopog)