SZSZBMFÜ

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20 Az év ötödik örökségtúráját szervezi az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. – ezúttal is az Európai Informáiós Tájékoztató Központ közreműködésével. Cél most is az, hogy mind több turista megismerje a Középkori templomok útja program révén elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalóit. Ezúttal azonban ismét határátlépésre kerül sor, hiszen az örökségtúra a Felső-Tisza-vidék nyírségi területeinek felfedezésére indul.

Hogyan tovább EU?

 – ezzel a címmel tartja hagyományos év végi kerekasztal beszélgetését immár hetedik alkalommal az  SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ. A nyíregyházi rendezvényen a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatói feszegetik az Európai Unió Magyarországot érintő legaktuálisabb témáit – közöttük a  biztonságpolitika, menekültválság, a brexit, az EU-USA együttműködés perspektívái kapcsán felmerülő kérdéseket.

Feliratkozás RSS - SZSZBMFÜ csatornájára