életmód

Tokaji túra a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Lassan búcsúzunk a 2021-es évtől, zárótúránkhoz értünk, amit hagyományunkhoz híven gyalogosan a tokaji hegyre felkapaszkodva teszünk meg. Az idei éven a megszokott útvonalat módosítani kényszerültünk, ugyanis a  víz kimosta a kijelölt túrautat, amit balesetveszélyesnek ítéltünk. Ezért a tarcali szakaszt töröltük a nyomvonalból, így Tokajból indítjuk a gyalogtúrát.

 

Nyíregyházán nyílt meg az ország 16. befogadó játszótere

Az idei évben a harmadik, összesen pedig immáron a 16. befogadó játszótér nyitotta meg kapuit ezúttal Nyíregyházán, a Kossuth utca és Sarkantyú utca sarkán. Az inkluzív közösségi teret Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója és dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere adta át. Az eseményen beszédet mondott dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő is.

Romlott Nyíregyháza levegőminősége

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya ügyeletének tájékoztatása szerint Nyíregyházán a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke, két egymást követő napon, 2021. október 26-27-én, túllépte a tájékoztatási (75 μg/m3) küszöbértéket.

Innovatív életmentő eszközöket kapnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mentők

Az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi mentőállomásainak felszereltsége új életmentő eszközzel bővül. A K&H országos, 50 millió forintos támogatásából kifejezetten a gyermekek méretéhez ideális lélegeztető kerül a régió 49 állomásának mentőautóiba.

Elkészült a szökőkút - Újabb turisztikai attrakció Sóstógyógyfürdőn

Az AQUARIUS Élményfürdő előtti területen elkészült a rendkívül látványos showelemeket bemutató új szökőkút, amely tematizált hang-, és fény effektekkel kiegészített vízjátékot mutat be. Sóstógyógyfürdő új turisztikai attrakcióját október 18-án este dr. Kovács Ferenc polgármesterrel elsőként a helyi sajtó képviselői tekinthették meg, de október 22-31. között bárki megcsodálhatja azt.

Gyalogtúra a Bélkő-hegyre és környékre a Zöldkerékkel

A hegy tetejére érve páratlan a látvány, Magyarország egyik legszebb panorámája tárul elénk, tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni. A bányaterület, mint holdbéli táj mutatja magát. Olyan érzés fog el bennünket a különleges sziklák között, mintha nem is a saját bolygónkon lennénk.

Októberi madár a Szelkó-tónál

Az E-misszió Egyesület 2021. október 21-25. között ismét madárgyűrűző eseményre hívja a természetet és madarakat kedvelő, és nyugodt kikapcsolódásra vágyó barátait a nyíregyházi Szelkó-tó mellé. A természetvédelmi program minden érdeklődő számára nyitott, különösen a szombati (október 23.) családi napon!

„Fitt-kedd” Béres Alexandrával Nyíregyházán

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a „Mozdulj Nyíregyháza!” – programsorozat keretében október 19-én szeretettel vár minden nyíregyházi érdeklődőt a „Fitt-kedd” programra.

Városi kitüntetéseket adtak át

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere október 11-én a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között adott át kitüntetéseket 24 kiváló szakembernek.

Fontos műszereket adományozott a LEGO gyár a Jósa András Oktatókórháznak

Hivatalosan is átadták azokat a nagyértékű orvostechnikai eszközöket, amelyek beszerzésével a Jósa András Oktatókórház szakembereinek munkáját segíti a nyíregyházi LEGO gyár. A gyár dolgozói és családtagjaik képeslapokon üzentek az kórházi dolgozóknak, megköszönve nekik a járvány alatt végzett hősies munkájukat.

Újabb díjak, elismerések Nyíregyházának

Dr. Kovács Ferenc polgármester és Jászai Menyhért alpolgármester jelentették be: a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Befektetési Ügynökség 2020-ban „Az Év Ipari Parkja díjat” a Nyíregyházi Ipari Parknak ítélte oda. Nyíregyháza MJV Önkormányzata a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat is elnyerte a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. által kiírt pályázaton.

Családi programkavalkádon Lógjunk Anyuval a Nemzetközi Babahordozó Héten is!

Töltsük együtt a jövő hetet kicsikkel és nagyokkal, tegyük felejthetetlenné, és ünnepeljük együtt a világgal a gyermekeket és a babahordozást! Hétfőn a Lógjunk Anyuval és a Nyíregyházi Állatpark közös szervezésében bárki részt vehet egy immáron hagyománnyá vált sétán, ahol nem csak hordozóval, hanem babakocsival, kismotorral, rollerrel vagy csak simán gyalog is csatlakozhatnak a menethez.

Nagy Táncválasztó Nyíregyházán is!

Szeptember 26-án, vasárnap a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében közel 60 táncpedagógus közreműködésével, több mint 40 táncstílus kipróbálására nyílik lehetőség az ország 11 városában. Idén Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Budapesten és Sopronban várják majd a szervezők az érdeklődőket, akik az egész napos program során ingyenes táncórákon, kerekasztal beszélgetéseken, táncfilm vetítéseken és táncelőadásokon is részt vehetnek.

Bringával a tirpák telepesek nyomában

"Tirpák telepesek nyomában" címmel újabb örökségkörre hívja a kerékpáros túrázókat a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület 2021. szeptember 11-én (szombaton). A kirándulás során Nyíregyháza sajátos külterületi részét, a bokortanyák övezetét fedezhetitek fel egy 33 kilométeres túra keretében.

Állateledel gyűjtés és vásár Nyíregyházán

A PCAS  Állatmentő Egyesület évek óta szervez Nyíregyházán adományvásárokat, illetve állateledel gyűjtéseket. Szeptember hónapban több lehetőség is lesz segíteni az egész megyére (sőt megyehatáron túlra is) kiterjedő állatvédelmi munkájukat!

Oldalak

Feliratkozás RSS - életmód csatornájára