Tiszabecs
Egy nap alatt megtalálták az ellopott autót (Tiszabecs-Túristvándi)
Szerdán jelentették be a rendőrségen egy 3,5 millió forint értékű személygépkocsi ellopását. A feljelentő elmondása szerint a lengyel rendszámú Mercedes a tiszabecsi határ közelében hetekig állt lezárva egy parkolóban, már az akkumulátora is lemerült.
Kiterjedt ár- és belvízvédekezés megyénkben
A Felső-Tisza vízgyűjtőjére az elmúlt napokban rendkívüli mennyiségű csapadék érkezett. Négy nap alatt Kárpátalján átlagosan 116 mm eső esett, de lokálisan ennél is több, például Királymezőn 234 mm-t mértek, mely érték két és félhavi csapadékösszegnek felel meg. Ugyanezen idő alatt hazai területen és Erdélyben átlag 23 mm csapadék hullott.
Forgalomkorlátozás a Záhony Tisza közúti határhídon
A Záhony Tisza közúti határhíd felújításra szorul, amit a Magyar Közút Zrt. és az Ukrán Közútkezelő közösen hajt végre. A szakemberek 2010. november 15-ig tervezik a munkálatok befejezését. A határforgalomban adddig megnövekvő várakozási időre kell számítani.
Tiszabecs - Helikopter, hőkamera és nyomkövető kutya segítségével fogtak el 13 határsértőt
Hétfőre virradóan a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség hőkamerát kezelő rendőre Tiszabecs térségében egy embercsoport mozgását észlelte. A helyszínre irányított járőrök közeledésére a csapat szétszaladt és elrejtőzött. Rénó, a nyomkövető kutya segítségével négy, majd a további terepkutatás eredményeként még két személyt elfogtak a rendőrök.
Tiszabecs - Tízmilliót érő nyomok
A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség rendőrei csempészésre utaló nyomokat követve jutottak el vasárnap egy tiszabecsi házhoz. Értesítették a Vám és Pénzügyőrség munkatársait és közösen átkutatták az ingatlant.
Tiszabecs - Csempészcigi a kocsiban
A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 9-én délután a 491-es főúton tartottak ellenőrzést. Igazoltatták egy cseh honosságú gépkocsi ukrán állampolgárságú vezetőjét és utasait.
Botpalád - Árokba borult a hamis rendszámmal menekülő kocsi
Szombaton éjjel a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség járőrei Tiszabecsen akartak ellenőrizni egy személygépkocsit, melynek vezetője láttukra elhajtott. A menekülő kocsi sofőrje a hátsó világítást is lekapcsolta, de Botpalád és Kispalád között szembetalálkozott a rendőrökkel.
Felújítási munkálatok a határokon Záhonynál, és Tiszabecsnél
A határok mentén, Záhonynál és Tiszabecsnél is felújítási munkálatok folynak a Határrendészeti Kirendeltségek értesítése szerint.
Az orosz anyát bűncselekmény, kislányát eltűnés miatt körözték a francia hatóságok Tiszabecsen
Vasárnap koradélután a tiszabecsi határátkelőn egy személygépkocsi utasaként akarta elhagyni Magyarországot egy orosz állampolgárságú asszony, három és fél éves kislányával.
Még 2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, „Középkori templomok útja” címen született meg az a tematikus útvonal, amely egy, a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket. 























