Vállalkozásfejlesztés Nyíregyházán
Helyi vállalkozások számára tartottak szakmai workshopot Nyíregyházán 2021. június 30-án, amelyen az érdeklődők megismerhették a Nyíregyházi Városi Alap nyújtotta lehetőségeket, továbbá betekintést kaphattak a helyi gazdaságfejlesztés koordinációjába is. A Nyíregyházi Ipari Park Nonprofit Kft. bemutatta, hogyan segítik a helyi vállalkozások fejlesztéseit, milyen segítségre számíthatnak a Város és a cég részéről.
A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásba vételével, 5 milliárd forint keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot, Városi Tőkealapot indított az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Nyíregyházán, amely 2021-ben megkezdte működését.
Az Alap célja, hogy a helyi vállalkozások olyan ígéretes fejlesztési, beruházási lehetőségek megvalósításához kapjanak tőkejuttatást, amelyek közvetlenül vagy közvetett formában elősegítik a város, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlődését is. A Tőkealap működésének szabályait a Tőkealap Kezelési Szabályzata tartalmazza. A Tőkealap hatályos Kezelési Szabályzata szerint a Tőkealapnál Befektetési Bizottság működik, amely az Alap befektetési döntéseit előkészítő, azt megtárgyaló és ajánlásokat megfogalmazó testület. A Tőkealap futamideje alatt a Bizottság szükség szerinti gyakorisággal ülésezik, az üléseket Nyíregyházán tartják.
Az 5 milliárd forint jegyzett tőkéjű, 12 éves futamidejű tőkealap által tervezett átlagos befektetési méret 300 millió forint. Az alap iparágtól függetlenül nyitott a kkv-k számára, de az MFB Invest elsősorban a régióban tradicionális feldolgozóipar - azon belül is a gumi- és műanyag termék gyártás - valamint a kereskedelmi- és építőipari szektorokból számít a tőke finanszírozás által növekedni kívánó vállalkozásokra. A tőkejuttatás jelenthet tőkeemelést már meglévő vállalkozásban, de lehetőséget ad közös vállalkozás alapítására, illetve részesedés vásárlására is. Az Alap a célvállalkozásokban kizárólag kisebbségi részesedést szerez, de nem zárja ki tagi hitel vagy kölcsön nyújtását sem.
Az Alap kezelését a FOCUS-VENTURES Tőkealap-kezelő Zrt., az MFB Invest 100%-os tulajdonában lévő alapkezelő végzi. A Társaság vállalja az Alappal kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátását (projektek elemzése, előkészítése döntéshozatalra), biztosítja a támogatási szabályoknak való megfelelést, valamint ellátja a megvalósult projektek monitorozását egészen az exitig. A megfelelő társaságok kiválasztását helyi szakemberek és az MFB Invest stratégiai partnere, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Nyíregyházi Ipari Park Nonprofit Kft., mint helyi közreműködő szervezet segíti.