kultúra

Már elérhetőek a jegyek a Rózsakert szabadtéri színpad előadásaira

A Broadway-sikerdarabon kívül az Aranylakodalmat, a Legénybúcsút és az Anconai szerelmeseket is láthatja a közönség a nyíregyházi teátrum saját előadásai közül a Rózsakertben 2025 nyarán.

Alul semmi, Padlás, Oscar, Nők az idegösszeomlás szélén a Móricz Zsigmond Színház márciusi műsorán

Izgalmas és változatos bérletszünetes előadásokkal kezdik a tavaszt a Móricz Zsigmond Színházban. A gyerekek kedvenc meséje, a Bogyó és Babóca újabb kalandjai március 1-jén és 22-én, szombaton 10 órától várja a kicsiket és nagyokat a Bárány Frigyes Stúdióban. A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat.

Elkezdődtek a Yerma című előadás próbái a Móricz Zsigmond Színházban

Federico Garcia Lorca spanyol drámaíró klasszikusának bemutatója április 4-én, pénteken lesz a Krúdy Kamarában. Az izzó levegőjű, heves indulatokból és rejtett vágyakból építkező drámát Keresztes Attila állítja színpadra.

Két nagyszínpadi premierrel is várja a közönséget februárban a Móricz Zsigmond Színház

Február 7-én megismerhetik a gyerekek Berg Judit közkedvelt Rumini-sorozatának legújabb epizódját, a Rumini Tükör-szigeten című előadást a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. A mese izgalmas kérdéseket feszeget: Mit látunk a tükörben? Már persze, ha egyáltalán van merszünk belenézni. Hogyan tükröződünk egymásban? Jól látjuk magunkat és a másikat? Ki az, aki igazán lát minket? A humoros jelenetekkel tarkított történet a kelta-ír zenét játszó Firkin zenekar kíséretében elevenedik meg.

Kutyás élményfestés Nyíregyházán

Válaszd ki, melyik kutyafajtát szeretnéd megfesteni és jelentkezz a kiszemelt kurzusra! Október 19-én a Korzóban várnak minden regisztrált érdeklődőt egy csoportos élményfestésre. A részvétel ingyenes, minden eszközt mi biztosítanak.

Két izgalmas premierrel is várja közönségét a nyíregyházi színház októberben

Október 11-én, pénteken mutatják be a Játszd újra, Sam! című előadást a Krúdy Kamarában, amely Woody Allen legendás darabját hozza el a nézők elé. Ezt követően október 19-én, szombaton Gémes Antos rendezésében a legendás musical: A padlás következik a Nagyszínpadon, Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szeretettette meg a színházat, érdemben mesél a hitről, a sorsról és a szeretet erejéről.

OZ, A NAGY VARÁZSLÓ Nyíregyházán is elvarázsolja a gyerekeket

Az évekkel ezelőtt nagy sikerrel játszott gyermekelőadást ezúttal is Halasi Dániel állítja színpadra. Történetünk egy távoli, varázslatos birodalomban játszódik, ahol az uralkodó a nagy és hatalmas OZ... Hogy miért így, rövid O-val? Kiderül a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán!

Cimbalmos ősök nyomában - könyvbemutató

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szeretettel váru minden kedves érdeklődőt HERENCSÁR VIKTÓRIA: "Cimbalmos ősök nyomában" Allaga Géza (1841-1913) című kötetének vetítettképes bemutatójára  2024. május 30-án a Kamarateremben.

Tavaszi tánc show és koncert a Korzóban

Csatlakozz hozzánk ezen a különleges délutánon április 27-én, ahol kellemes zene, extrém táncok és finom koktélok várnak!  Nyomtató Enikő vezet be minket csodálatos hangjával a jazz, swing, sanzon és ismert pop dalok világába, emellett a 2Step Dance Studio profi táncosai mutatnak be különböző stílusú táncokat.

Izgalmas előadások várnak áprilisban is a Móricz Zsigmond Színházban

Az áprilisi hónap sem telhet el premierek nélkül a Móricz Zsigmond Színházban. 2024. április 12-én pénteken a Hét tenger meséje gyerekelőadást mutatjuk be a Bárány Frigyes Stúdióban. Sediánszky Nóra népszerű motívumokat felelevenítő története külső és belső utazásokról mesél, álmokról és varázslatokról, valamint életünk legnagyobb kalandjáról, melyet az igazi otthon és a hozzánk tartozó társ megtalálása jelent.

 

Érdekes programok a nyíregyházi könyvtárban

Március utolsó napjaiban is érdekes és izgalmas témákat feszegető programokra inviálnak mindenk fiatalt és felnőttet a  Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Macskajáték a Krúdy Kamarában

2024. március 8-án, pénteken mutatták be Örkény István: MACSKAJÁTÉK című darabját a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában. A Mű előadásait Örkény István örökösei engedélyezték a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével. Örkény egyik legismertebb színpadi remekét, mely egyben a színésznők igazi jutalomfeladata is, Verebes István rendezte.

Az Anconai szerelmesek 14 év után újra a Szabadtéri Színpadon!

A nyíregyházi színház hosszú időn át visszatérő sikerdarabja ezúttal új felfogásban, Keszég László rendezésében tér vissza a Rózsakert Szabadtéri Színpadra, új színekkel gazdagítva. A lényeg azonban változatlan: a csupa élet vígjáték, a felejthetetlen muzsika, a felhőtlen szórakozás.

 

Pályázat antológiakötetben való megjelenésre

A PegazusTv Média és Oktató Kft. PÁLYÁZATOT hirdet. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2024. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!

5 Marketing Diamond díjat nyert a Móricz Zsigmond Színház

Nemrég rendezték meg Budapesten a Magyar Marketing Szövetség 2023-as Marketing Diamond Awards díjátadóját, melyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 5 Marketing Diamond elismerést nyert el. A díjakat Holik Emőke, a Móricz Zsigmond Színház értékesítési vezetője vette át.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kultúra csatornájára