Ősbemutató Nyíregyházán! - Kováts Judit: Hazátlanok

A Hazátlanok c. multimediális irodalmi, felolvasószínházi produkció Kováts Judit azonos című regénye alapján készült, s az irodalom, a zene, a színművészet és vizuális elemek ötvözésével közelmúltunk történelmének több fehér foltját, közösségi sorstragédiáit mutatja be egy szerelmi történetbe ágyazva.

Ügyfélfogadási szünet a tiszavasvári NAV-ablakban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága tiszavasvári Kormányablakba kihelyezett ügyfélszolgálatán 2020. március 6-án (pénteken) az ügyfélfogadás szünetel.

 

A boldogság tanulható

A Bencs estek keretében a Női Szalon vendégei olyan hazai véleményformálók, akik saját területükön társadalmi bázist építettek tudásuk, humoruk vagy épp lehengerlő egyéniségük és tehetségük erejével.  Nem volt ez másként kedd este sem, hiszen Dr. Móré E. Csaba a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátria osztályvezető főorvosával beszélgetett a műsorvezető dr. Körtvélyfáy Eszter.

 

„A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja” - pályázati eredmények

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020-ban immáron 10. alkalommal  hirdetett meg irodalmi pályázatot középiskolás diákok számára „A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja” alkalmából. A kiírás szerint, szabadon választott irodalmi műfajban, olyan pályamunkákat vártak, amelyek megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, vagy tisztelegnek azok előtt, valós eseményt dolgoznak fel, vagy véleményt, érzelmet fejeznek ki, üzenetet fogalmaznak meg az utókor számára.

Oldalak

Egyéb híreink

XV. Nemzetközi Böllérverseny Napkoron

Hamisíthatatlan falusi disznóvágásra számíthatunk Napkoron január 16-án! A XV. Nemzetközi Böllérversenyen ismételten csapatok mérik össze szúrási, vágási és feldolgozási technikáikat. A versenyzők a népi hagyományoknak megfelelően készítik el a disznótor finomságait, pl. a hurkát, kolbászt vagy a mindig nagy népszerűségnek örvendő toroskáposztát. A rendezvénynek ismételten a napkori Napkorona Udvarház ad otthont 2016. január 16-án, szombaton.

Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2016

Pegazus Könyvek Antológia 2016 A PegazusTv Média és Oktató Kft pályázatot hirdet a Pegazus Könyvek Antológia 2016 címmel.

Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2016

Pegazus Könyvek Antológia 2016 A PegazusTv Média és Oktató Kft pályázatot hirdet a Pegazus Könyvek Antológia 2016 címmel.

Folytatódik a Mozdulj Nyíregyháza!

Folytatódik a Mozdulj Nyíregyháza!2016. január 11-től június 12-ig folytatódik a „Mozdulj Nyíregyháza!” ingyenes mozgásprogram sorozat. Egy-egy mozgásformával mindig a hét azonos napján várják az érdeklődőket. Az időpontokat és helyszíneket a mellékelt programtáblázat tartalmazza. Mellékeltem az egyes programok szakmai leírását is szíves felhasználásra. 
Módosítás! Az első jóga foglalkozás január 23-án lesz, a Zrínyi Ilona Gimnázium tornatermében 9 órától.

Oldalak