Feszítővassal támadt a rendőrre Tiszavasváriban
Pénteken este folyamatban lévő betörésről tettek bejelentést a Tiszavasvári Rendőrkapitányságon. Az először a jelzett sörözőhöz érkező két járőr egyike a hátsó, a társa az első bejáratot közelítette meg.
Utóbbi látta meg a két elkövetőt, akik közül az egyik a kerítésen átugorva elszaladt, a másik pedig a kezében tartott félméteres feszítővassal a rendőr feje felé sújtott.
A törzsőrmester elhajolt az ütés elől, majd testi kényszerrel a földre vitte a támadót, és a közben odaérő kollégái segítségével megbilincselte.
A 27 éves helyi férfit őrizetbe vették, vele szemben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával az ügyészségen kezdeményeztek eljárást. A betörés miatt külön nyomozás folyik, már a gyanúsított feltételezett bűntársát is előállították.