Nyíregyháza főterén párakapu frissíti fel a járókelőket

Június 19-én Nyíregyházán a NYÍRVV Kft. szakemberei beüzemeltek egy a városban újdonságnak számító, hűsítő párakaput. A rendkívüli hőségre való tekintettel, helyezték üzembe a berendezést a Kossuth téren.

 

 

 

Ezt a járókelők hálásan fogadták és azonnal megkedvelék, hiszen igazi felfrissülést jelent a kapu alatt áthaladni. Az üzemeltetéshez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókról Bocskai Péter a NYÍRVV Kft. ügyvezető igazgatója számolt be a helyszínen. Elmondta, a cél az, hogy az erre járók a rekkenő hőségben is fel tudjanak frissülni. A tervek szerint egész nyáron, délelőtt 10-től, este 6-ig üzemel a párkapu Nyíregyházán.
 
A 3 méter magas és 2 méter széles berendezés fenntartási és üzemeltetési költsége rendkívül alacsony, hiszen mindössze napi 50 liter víz szükséges a vízpermet előállításához. A városüzemeltetés távlati célja az, hogy a jelenlegi szökőkutak működésének modernizációját követően, amitől jelentős megtakarításokat remélnek, a jövőben ne csak a Kossuth téren, hanem a város több pontján is működjön majd párkapu.