Országos Közbiztonsági Hétvége Esztergomban
Habsburg György fővédnöksége alatt szervezett Hagyományteremtő Közbiztonsági Hétvégét a rendőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a polgári védelem, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt.
Hagyományteremtés a jövő biztonságáért
A május 9-én és 10-én zajlott program a jövő nemzedékét és nevelőit kívánta mozgósítani a közbiztonság megőrzése és fokozása érdekében.
A Hagyományteremtő Közbiztonsági Hétvége fővédnöke Habsburg György a Magyar Vöröskereszt Elnöke, aki a nemrégiben Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere által alapított Ister-Granum eurorégió területén működő Őrláng Alapítvány kuratóriumának elnöke is. A karitatív szervezet célja, hogy segítse és támogassa azokat a családokat, akiknek a hozzátartozói hivatásuk teljesítése közben megsérültek, vagy életüket veszítették.
A kétnapos rendezvényen, melynek az Esztergomi Repülőtér adott helyet, a város és az ország minden rendvédelmi szerve lehetőséget kapott a bemutatkozásra és alkalmuk volt népszerűsíteni a közösség szolgálatába állított szakmákat, egyben prezentálva a bűn-és baleset-megelőzési, katasztrófa és veszély-elhárítási technikákat. Sor került helikopteres és ejtőernyős légi bemutatóra és a közönség megismerkedhet ett a polgárőrség, városőrség, tűzoltóság és mentőszolgálat formaruháival. A rendvédelmi szervek együttműködését szemléltetve rendőr-tűzoltó- mentős-polgárőr közös bemutatót láthatott a közönség. A május második hétvégéjén rendezett kétnapos program egy pályázati projekt része, mely „Esztergom „Szer-telen” Ifjúságáért” címen nyert támogatást 2008 novemberében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztályától.
A hagyományteremtő hétvége célja, hogy a jövő nemzedékének és nevelőinek bevésődjön a felelősségteljes gondolkodás a közbiztonság fenntartásáról és javításáról. A szervezők felismerték, hogy szemléletváltást csak úgy képesek elérni a fiatalok között, ha őket is aktív részeseivé teszik a megelőzésnek, a felvilágosító projekteknek. Ezért a Hagyományteremtő Közbiztonsági Hétvége programjai ifjúságközpontúak, így könnyűzenei koncertekkel és olyan bemutatókkal is várták az érdeklődőket a szervezők, melyekben a fiatalok is aktívan részt vehettek. Ilyen közös akció az Esztergomi Rendőrkapitányság bevetési szolgálatának és az Esztergomi Ferences Gimnázium diákjainak közös bemutatója volt.
A nagyszabású rendezvény időpontja egybeesik a Győzelem Napjával és a Vöröskereszt Világnapjával, így a rendvédelmi szervek bemutatkozása és szakmai előadásai mellett karitatív területeket is megismerhettek és használhattak az érdeklődők. A rendezvény teljes időtartama alatt 48 órás véradást rendeztek a Magyar Vöröskereszt támogatásával, valamint ingyenes koleszterin-, vércukor- és vérnyomásmérésre is lehetőség volt.
A pályázat egyik fő célja a drogfogyasztás visszaszorítása, ezért a két nap alatt a külön felállított DROG sátorban prevenciós előadásokat, felvilágosítást hallhattak a drogok káros hatásairól, veszélyeiről. Az előadásokat meghívott szakemberek tarttották az ifjúság bevonásával.
A prevenciós előadások, kiállítások és a rendvédelmi bemutatók mellett színes színpadi programok is várták az érdeklődőket, köztük a Bon-Bon együttes koncertje, Operett-show Janza Katával és Bardóczy Attilával.
A rendvédelem mellett Esztergom sportélete is bemutatkozott, valamint országos közbiztonság-védelmi programokról is tájékozódhattak az érdeklődők.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







