Tájékoztató a viharkárról
Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság viharkárral kapcsolatosan 2009. június 7-én, 20 órakor tartott üléséről.
1. A Megyei Védelmi Bizottság, meghallgatta és elfogadta Pernyák Sándor tü. ezredes a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Csabai Lászlóné a Nyíregyháza székhelyű Helyi Védelmi Bizottság elnöke, Molnár László r. ezredes Megyei Rendőrfőkapitány helyettes, valamint Lajti Ferenc az E-on Áramhálózati Zrt. Régió vezetőjének jelentését a kialakult helyzetről.
2. Megállapította, hogy 2009. június 7-én 15óra 30-tól tornádószerű vihar jégesővel vonult át megyénk jelentős területén.
3. Az előzetes és eddig begyűjtött információk szerint lakóépületekben mezőgazdasági kulturákban és az áramszolgáltatásban jelentős károk keletkeztek a Tiszavasvári, a Nyíregyházi, a Kisvárdai és a Vásárosnaményi Helyi Védelmi Bizottsághoz tartozó települések nagy részén.
4. Megbízta a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, hogy:
1. Működjön közre és koordinálja a károk ideiglenes helyreállítását, elsősorban az épületek fóliázását, a lakosság szükség szerinti elhelyezését, ellátását.
2. A települések polgármestereinek igényeit figyelembe véve vegyen részt a szükséges védekezési anyagok biztosításában.
3. A Megyei Védelmi Bizottság elnökének nevében tájékoztassa az érintett települések polgármestereit a vis maior keret felhasználásának lehetőségéről és szabályairól.
5. Felkéri a Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy:
1. Szervezzen fokozott járőrszolgálatot a károsult településeken.
2. Ideiglenesen zárja le a közúti fogalmat Nyíregyháza városban a Sóstói út Csaló köz, vasúti felüljáró közötti szakaszán.
6. az E-on Áramhálózati Zrt. Régió vezetője intézkedjen az áramellátás mielőbbi helyreállítására.
7. A Mezőgazdasági szakigazgatási Hivatal vezetője intézkedjen a keletkezett mezőgazdasági károk előzetes felmérésére.
8. A Megyei védelmi Bizottság titkársága az adatok összesítését követően tájékoztassa a KKB titkárságát a kialakult helyzetről.
9. A következő MVB ülés időpontja 2009. június 08. 11,00 óra.
Nyíregyháza, 2009. június 7.
Seszták Oszkár
e l n ö k

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







