Ismét MikulásGyár Nyíregyházán!

A nagy hidegre való tekintettel ismét „üzembe helyezik” a MikulásGyárat. A Mikulásgyár szerdától ismét hálózsákokat, takarókat, meleg ruhákat gyűjt 13 plázában, így a Nyír Plazában is. 

 

Szerda és vasárnap között hálózsákokat, takarókat, pokrócokat, plédeket, meleg ruhát és tüzifát gyűjtenek a karitatív akció és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. Persze, most is szívesen látják a tartós élelmiszereket, hiszen azokra szintén nagy szükség van. Az adományokat nappali melegedőknek, az éjszakai fagyok elől menedéket nyújtó szállókhoz és néhány városban a fűtetlen házakban lévő nagycsaládosokhoz, vagy egyedül élő, kiszolgáltatott emberekhez juttatják el. Az ötnapos akcióval szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy jótékony adakozó polgárokra nem csak karácsony tájékán van szükség.
 
A segítségre ebben a hidegben legalább akkora szükség van, mint karácsonykor, ezért a karitatív akció szervezői ismét dolgozni kezdenek. „A Mikulásgyár hatalmas csomagolóüzemét, amely decemberben a Hősök terén állt, most nem tudjuk „beindítani”, de a MikulásGyárat már hetedik éve támogató plázákban, fedett helyeken várjuk az adományozókat, akik hálózsákjaikat, takaróikat, pokrócaikat fel tudják ajánlani azoknak, akiknek életét veszélyezteti a hatalmas fagy. A budapesti Corvin, Duna, Csepel Plaza mellett gyűjt az Alba, Debrecen, Győr, Kanizsa, Kaposvár, Miskolc, Nyír, Szeged, Szolnok és Zala Plaza is. Szerdától vasárnapig minden nap 10 és 20 óra között várjuk a felajánlásokat – mondta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.
 
A Mikulásgyár 2011 decemberében 257 ezer szegénységben élő nagycsaládosnak juttatott el élelmiszercsomagot, vagy játékot. A gyár így 60 százalékkal több doboznyi adománnyal döntötte meg 2010-es saját rekordját. Európa legnagyobb, szervezett karitatív akciója 2012-ben azt tervezi, hogy nyáron jótékonysági „fagylaltgyárat" üzemeltet, fesztiválokon jelenik meg, és télen megcélozza Európa egy-két nagyvárosát is. Ezekhez az akciókhoz keres partnereket most a karitatív szervezet – közölte Zsolnai Endre. 2011-ben az akció nem csak a fővárosban, de az ország 14 plázájában, bevásárlóközpontjában is gyűjtött. A Mikulásgyár saját önkéntesei és a Magyar Vöröskereszt segítői több mint hétezer munkaórában tevékenykedtek - mondta a szervező. A Mikulásgyár nagy segítséget kapott a Magyar Postától is, amely vállalta, hogy térítésmentesen átveszi az adományokat. A postai úton eljuttatott adományok száma is jelentősen nőtt: 55%-kal nagyobb, mint az egy évvel korábbi gyűjtés során leadottak. Tavaly a Mikulásgyár nem működhetett volna, ha a fővárosi közszolgáltatók nem állnak az akció mellé – tette még hozzá a főszervező.