Negyven éve töretlen lendülettel
Jubileumi fordulópontjához érkezett a Madár János író-költő által létrehozott Rakamazi Szabolcsi Írótábor. A Váci Mihály neve alatt működtetett Írótábor Madár János mecénási ténykedésének köszönhetően immáron negyven éve népszerűsíti Váci Mihály írói-költői munkásságát.
Az Ő általa kezdeményezett és szervezett Írótábor igazán nagy népszerűségnek örvend, hiszen az ország különböző területeiről összesereglett és meghívott írók-költők adtak egymásnak randevút. A korábbi évek hagyományainak megfelelően ismertették egymással az előző évben létrehozott műveiket, alkotásaikat, melyek döntően könyv alakban is megjelenhettek. Hívó szavára mintegy 55-60 fő vett részt naponta váltakozóan a nyolc napos „összetartáson”. Igen hasznos és esetenként kritikus és probléma feltáró, figyelemfelkeltő előadások, értékelések hangzottak el, különböző előadók által.