Önkormányzati Partnerségi Munkacsoport ülése

A települési önkormányzatok polgármesterei és vidékfejlesztési szakemberek kaptak képet arról, milyen munkafázisban van és mit tartalmaz a Szabolcs-Szatmár-Bereg  megyei fejlesztési koncepció javaslattevő fázisa– melyet egyébként jövő héten tárgyal a közgyűlés, és amelynek elfogadási határideje november 30. 

 
A megbeszélésen elhangzott: Szabolcs-Szatmár-Bereg az ország megyéi közül a második legnagyobb forrással segítheti gazdaságának fejlesztését, a megyei önkormányzat a 2014-2020-as tervezési ciklusban több, mint 45 milliárd Ft elosztását koordinálja majd. Az önkormányzati partnerségi munkacsoport megbeszélésén egyebek mellett elhangzott: jó lenne egy, a megyére szabott nemzeti programot megalkotni, fontos az élelmiszergazdaság továbbfejlesztése, és össze kell hangolni a megyei kutató állomások munkáját is.
 
Fontos a közösségi közlekedés fejlesztése és kiterjesztése a határon túlra is, a szegénység felszámolása, a hátrányos térségek felzárkóztatása, és a lokálpatriotizmus erősítése a gazdasági szférában is. Összességében  a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés a feladata minden megyei és települési önkormányzatnak  a következő uniós tervezési ciklusban.