Idén is várnak a magyar erdők a 19. Erdők Hetén
Szeptember 28. és október 4. között idén a 19. alkalommal várják az Erdők Hete rendezvényei az érdeklődőket. Országszerte több mint 150 programot kínálnak a szervezők közös kincsünk, a magyar erdők megismerésére.
Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Az egyes események tematikája az erdészeti erdei iskola hálózat intézményeire és oktatási programjára épül, az idei évben az erdők megújulásával kapcsolatos ismereteket állítva az előtérbe.
A rendezvényeken megtudhatjuk, hogyan is születtek az ország erdei, mely fafajok képesek gyökereikről kihajtani, vagy éppen hogy milyen „sebességgel” vándorolnak az erdők a klimatikus változások hatására. A rendezvénysorozat nyitórendezvénye 2015. szeptember 28-án, a Zala megyei Csömödéren lesz, ahol az erdei kisvasúton működő, Magyar Termék Nagydíjjal elismert Zakatoló Erdei Iskola programjain vehetnek részt az érdeklődők.

Fotó: Csikszentmihályi Márton/IPOLY ERDŐ Zrt.
A kifejezetten gyerekeknek szóló programok mellett, mint amilyenek az erdei iskolai szakvezetések, játékos erdei tanórák, számos felnőtteknek szóló és családi rendezvény is lesz. A Körösök mentén a muzsika hangjai is felcsendülnek az erdőben, de lesz erdészeti nyílt nap, arborétumi séta, fafaragó kiállítás és az éjszakai égbolt csillagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. A 19. Erdők Hete egész ország területét lefedő részletes programjait a www.erdokhete.hu oldalon olvashatják. Látogassanak el a magyar erdőkbe 2015. szeptember 28-október 4. között, az Erdők Hetén!
Az Erdők Hete nyíregyházi programja
Országos Erdészeti Egyesület

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







