Krúdy Napok Nyíregyházán

Krúdy Napok Nyíregyházán A Krúdy Napok programjaiban hagyományosan megjelenik a tiszteletadás, méltó megemlékezés, de kulturális csemegéket és gasztronómiai élményeket is Krúdy Gyula városunk szülötte (1878. október 21. - 1933. május 12.) bár már fiatalon máshol élt és alkotott, de szívében soha nem hagyta el Nyíregyházát. Erről tanúskodnak az írásaiban folyton-folyvást felbukkanó nyírségi történetek és emberek. Míg élt, folyton e vidékre emlékezett és büszke volt származására.

A rendezvény 2011-ben indult útjára, megerősítve városunk elkötelezettségét a Krúdy hagyományok ápolása mellett.

Krúdy Gyula emléke becses a nyíregyháziak számára. Erről tanúskodik – többek között – a nevét viselő városházi díszterem, a gimnázium, az utca, a sóstói vígadó, vagy színházunk kamaraterme. Szelleme és munkássága helyi érték – hungarikum. Krúdy Gyula irodalomtörténeti munkássága ma már része a Nyíregyházi Települési Értéktárba felvett. Az önkormányzat célja, hogy Krúdy emlékét a mindennapok részévé tegye Nyíregyházán, mert ha az emberek kézzel fogható módon találkoznak a novelláiból merített „epizódokkal”, nagyobb kedvvel veszik le a könyvespolcról és forgatják az író műveit.

 

Krúdy Napok Nyíregyházán  

 

2011-től áll a Kossuth téren a „Papok padja”, ami mára közkedvelt találkahely és A tiszteletadás része - egy régi adósság törlesztése – az is, hogy Krúdynak 2011-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott a Város, amit Krúdy Tímea vett át a Móricz Zsigmond Színházban, a Tirpákia Tündérket díszelőadásán.

 

A Nyíregyházát Sóstógyógyfürdővel összekötő erdei sétányon nagyméretű táblákon olvasható Krúdy „Nyíregyházi beduinok” című novellája. Ha valaki gyalog sétál a Kneipp sétányon Sóstógyógyfürdőre, a 3-4 km-es erdei úton megismerheti a nem kevés humorral átitatott nyíregyházi ihletésű művet, amely ráadásul a kordokumentumok szerint valós Napjainkban is folyamatban van a Krúdy emlékek összegyűjtése, az önkormányzat tervei között szerepel egy állandó Krúdy emlékszoba létrehozása Nyíregyházán.

 

  Krúdy Napok Nyíregyházán

 

Az idei Krúdy Napok rendezvény sorozat – immár hagyományosan - jelentősösszefogásnak köszönhetően valósul meg. Támogatják és a szervezésben részt vettek:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

 

Programok

Október 16. (péntek)

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Krúdy Napok rendezvénysorozatán színes programokkal várja az érdeklődőket. A két napos rendezvény ünnepi megemlékezésekkel, kulturális és szórakoztató programokkal idézi meg Krúdy korát.

A programsorozat október 16-án, 10 órakor megemlékezéssel és koszorúzással kezdődik Krúdy Gyula szülőházánál (Szent I. u. 8.) Kis Kornél: Kállói úti fák című műve Nagy Dávid –Széchenyi István Szakközépiskola 10. évfolyamos diák előadásában hallható. Megemlékező beszédet mond: dr. Karádi Zsolt PhD, a Nyíregyházi Főiskola, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Irodalomtudományi Intézeti Tanszék főiskolai tanára.

10 óra 30 perckor kezdődik egy megemlékezés a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumnál (Szent I. u. 17-19.) A „Nyíregyházi öregdiákok” című Krúdy emlékműsort a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai adják elő.

11 óra 30-kor ünnepi megemlékezésre kerül sor a Krúdy szobornál (Bessenyei tér)Beszédet mond: dr. Ulrich Attila Nyíregyháza MJV alpolgármestere. „Tűnt idők útjain...” (válogatás Krúdy Gyula írásaiból) című műsor a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium diákjainak előadásában látható. Az ünnepi megemlékezés virágok elhelyezésével zárul.

Kísérő rendezvények október 16-án

14 órakor megnyitja kapuit az évtizedes hagyományokhoz hűen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Őszi Tárlat a Jósa András Múzeumban. A kiállításon részt vesznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő vagy munkásságuk révén szorosan ide kötődő amatőr és hivatásos képző-, ipar-, és fotóművészek az elmúlt évben született alkotásaikkal.

15 órakor a Jósavárosi Művelődési Házban (Ungvár sétány 33.) „Én írónak születtem, semmi másnak” címmel megemlékezést tartanak Krúdy Gyula születésének 137. évfordulója
16 órakor a Városmajori Művelődési Házban az Irodalom és filmkultúra Krúdy Gyula nyomdokán című rendezvény várja az érdeklődőket.

16 órakor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör zenés irodalmi műsorral emlékezik Krúdy Gyulára. Az est közreműködői:
Kanizsa József író, költő, kritikus, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára, a Magyar Kultúra Lovagja. Király Lajos író, költő, műfordító, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, az amerikai Hemingway Társaság tagja. Szénási Sándor István író, költő, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör próza szakosztály vezetője. Németh Nyiba Sándor költő, újságíró, a Civil Rádió „Őskövület” sorozat szerkesztője, zeneszerző, többszörös olimpikon. Tálas Ernő, a svéd Királyi Operaház tenorja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tiszteletbeli tagja.

Krúdy Gyula és a Nyugat nemzedékének hatása a magyar mozgókép művészetre A mozi megjelenése jelentette a 20. század első felének legnagyobb technológiai változását, mely jelentős vitákat indított el saját korában. A disputák a tömegfilm és a művészfilm jellege körül csúcsosodtak ki, valamint a technika és a gépesítés hatását vizsgálták a kor emberére.

Néhány évtized alatt a mozi kialakította saját műfajait és intézményeit, így vált az emberek mindennapjainak részévé. Az új médium megjelenése természetesen a magyar értelmiséget is foglalkoztatta, ezért nem véletlen, hogy a Nyugat környezetében publikáló művészek is élénken reagáltak a mozi világának eseményeire. Rendezvényünk célja, hogy a kor publicisztikáján keresztül foglalkozzunk a mozgókép és az irodalmárok kapcsolatával. Az előadások, a kiállítás, valamint a filmvetítések alkalmával a mozi mindent felülmúló hatását mutatjuk be a Nyugat nemzedékének írásai alapján.

Október 16-án a Krúdy Art moziban:

17 óra 30 perc - A Nyugat és a filmek című kiállítás megnyitója17 óra 45 perc - Tematikus előadás: Kosztolányi Dezső feldolgozások 18 óra Filmvetítés - Pacskovszky József: Esti Kornél csodálatos utazása. Az előadásokat tartja és a kiállítást megnyitja: dr. Drabancz M. Róbert

Október 17-én a Krúdy Art moziban:

17.45 Tematikus előadás: Móricz Zsigmond művei a magyar filmművészetben
18.00 Filmvetítés - Ranódy László: Árvácska

Október 17. (szombat)

Szombaton a Kossuth téren 11 órai kezdettel színpadi programokkal várjuk városunk Köszöntőt mond: dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza MJV polgármestere, majd a Vikár Sándor Zeneiskola növendékeinek előadásában a „Hulló falevelek” című összeállítás hallható a

11 óra 30 perckor a Móricz Zsigmond Színház művészeinek előadásában a Szindbád Fogadó – Életkép Krúdy világából című előadás tekinthető meg a nagyszínpadon. Lovas fogaton érkező Krúdy-figurák lépnek a Móricz Zsigmond Színház Kossuth téri alkalmi színpadára. Századfordulós regény- és novellahősök, kisvárosi cigányzenészek, könnyűvérű táncos lányok, mindentudó pincérek; s mindenekelőtt ételre, italra, ölelésre vágyó utazók, akik a főfájós hajnalok mélabúját boldogult úrfikoruk iránti nosztalgiával próbálják orvosolni. Krúdy-mesék, Szindbád-történetek elevenednek meg.

12 óra 30-kor dr. Ulrich Attila alpolgármester előadásában hallhatunk gondolatokat Krúdy Gyuláról. Ezt követően Katona Csaba előadásában a fröccs Krúdy Gyula és kortársai

14 órától zenés programok, koncertek a Prémvadászok, Szirota Dzsenifer és zenekara, majd a Nap Együttes közreműködésével.

Közben 15 órakor a Nyíregyházi Települési Értéktár valamint a Jósa András Múzeum Krúdy kvíz játékának eredményhirdetésére kerül sor.

Kísérő programok október 17-én

11 órától 14 óráig non-stop felolvasás Krúdy műveiből. Krúdy nyomában tett omnibuszos irodalmi túrára invitáljuk a városlakókat –Nyíregyháza belvárosába. Az irodalmi túra útvonala: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár –szülőház (Szent István út 8.)– a gyermekkor színhelye (Szent út 42) – Gimnáziumi tanulmányai színhelye (Szent István út 17-19.) – Varga Imre: Hazafelé c. Krúdy - szobra (Bessenyei tér) –Balogh Géza: Dr. Katona Béla Krúdy-kutató szobra (Bessenyei tér) –Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. Az Omnibusz a Móricz Zsigmond Könyvtár elől indul
11 óra 30 perckor, 13 órakor és 15 órai kezdettel. Előzetes jelentkezés: biharinejoli@gmail.com, 42/589-888; 20/383-2252.

„A vén borivóhoz” csárdánkba várjuk a Krúdy kuriózumok után érdeklődő vendégeinket, ahol halk cigánymuzsikával megidézzük a hajdan volt poharazók hangulatát. Térjen be hozzánk egy izgalmas kártyapartira, ismerkedjen meg a fröccs különleges történetével, kávéházi újságlapozón böngésszen divatjamúlt apróhirdetéseket, találkozzon Krúdy kedvenc budai helyszíneivel, törje fejét a Krúdy-kvízen és a játékos feladatokon.

A Kossuth téren Krúdy korabeli ételek és italok is megkóstolhatók.A rendezvényen a Nyíregyházi Települési Értéktár is várja az érdeklődőket.„Rejtett kincsek a Kállay Gyűjteményben” című mini tárlat válogatott rendjeleket és kitüntetéseket mutat be az érdeklődő nagyközönségnek. A Máltai rend egyenruháiból is ízelítőt ad. Magunkra ölthetjük a máltai kukullát, és akár egy lovagi mese szereplőjeként fényképen megörökíthetjük a nap eseményét.

A nap folyamán népi játékok a hintaló, a csigafuttató, a horgász szett, a lengőteke, a síléc, a gólyaláb és az egyensúlyozó várja a gyermekeket.

A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a rendezvénysorozat programjaira.