Évértékelés a díjátadás a PRIMOM-nál
A közelmúltban a PRIMOM Alapítvány kuratóriuma megtartotta évzáró ülését, melyen Czomba Csaba, a testület elnöke megköszönte a tagok és a dolgozók egész évi munkáját.
A PRIMOM Alapítvány 2019. szakmai teljesítményének értékelésekor az elnök kiemelte azt a számos szakmai programot, melyeken a vállalkozások aktuális, hiteles információkról értesülhettek, új forráslehetőségekről tájékozódhattak hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Tájékoztatójában elmondta, hogy a mikrohitel konstrukció továbbra is népszerű a vállalkozások körében, az előző évben 46 mikro- és kisvállalkozás számára biztosított közel 300 millió Ft forrást az Alapítvány üzletfejlesztési ötleteik megvalósításához.
A program zárásaként Czomba Csaba Goda Lászlónak adta át a PRIMOM 2019. évi elismerését, aki a kuratórium aktív tagjaként szakmai tapasztalataival, hozzáértésével jelentősen hozzájárult a megyei vállalkozások számára biztosított szolgáltatások színvonalának folyamatos fejlesztéséhez, szem előtt tartva azok valós igényekhez való igazítását.