Kiegészítő cikk a RETRO ROCK BAND zenekarról
Kötelességemnek tartom azt, hogy kiegészítő cikket írjak a RETRO ROCK BAND zenekarról úgy, hogy említést tegyünk a megalakulásuk tényéről és ez által a tagjaik nevét is bemutatva. Antal Éva és Kriszti kereset meg ebből a célból, mert ők úgy gondolják, hogy akik a zenei életükben ott vannak, igen is megérdemlik, hogy nevesítve legyenek! És nem beszélve arról, hogy ezáltal a jelenlegi cikkem nemcsak kiegészítő jelleget kapott, hanem egy picike helyreigazítást is. Igen, vállalom azt, hogy nyilvánosan ott legyek egy kis „szép dádá” után! Nos, hát, jöjjenek a tények.
A RETRO ROCK BAND kifejezés a zenekar által játszott zenei műfajt jelöli. (60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek klasszikus, angol és magyar nyelvű rockzenéje.) Az együttes 2018. novemberében alakult, eredetileg azzal a céllal, hogy egy élőzenés jótékonysági bál keretében adományt gyűjtsön a rászorulók karácsonyi ételosztásához. A próbák alatt újjászületett régi zenészbarátságok és a jótékonysági buli sikere pedig arra inspirálta a csapatot, hogy az együtt-zenélést folytassa és azóta sok sikeres fellépés, koncert áll a zenekar mögött. Somos Péter az, aki 2018. nyarán összehívta egy rendezvény erejéig a régi szórakoztató zenészeket és igazából ennek köszönhetően alakult meg ez a zenekar Nyíri Retró együttes néven. Az együttes tagjai: Antal Krisztina és húga Éva, a zenekar női énekesei. Közismert szórakoztatózenész család leszármazottjai, akik fiatal koruk óta folyamatosan színpadon vannak, több műfajban. Jelenleg ők ketten alkotják a népszerű VOX együttest, de a rockzenében is nagyszerűen megállják a helyüket. A szólógitárokat bűvölő testvérpár kiváló és közismert muzsikusdinasztia egyik sarja, Bary Ernő (szólógitár), aki sok közkedvelt könnyűzenei formáció után az utóbbi években a NAP együttesben játszott és minden zenei stílusban kiválóan helytáll. Bary Lajos (Ernő öccse) – szólógitár -, aki évtizedek óta Budapesten él, de a szíve Nyíregyházára húzza. Nehéz lenne felsorolni az összes zenekart, amiben játszott. A teljesség igénye nélkül, csak néhány népszerű nyíregyházi csapat, akiket virtuóz gitárjátékával erősített: Zenith, Pókháló, Nap. Demeter János (Japi) – billentyűs hangszerek, ének -, régen gitáron és basszusgitáron is játszott. Különleges énekhangjával és muzikalitásával főállású és alkalmi zenészként szórakoztatja a közönséget már évtizedek óta. Lakatos Tibor (basszusgitár, ének), színes zenei múltra tekint vissza, több szórakoztató és rockzenei formációban játszott, illetve jelenleg is játszik. Majoros János (dob, ének) mögött is több évtizedes zenei múlt áll, játszik billentyűs és húros hangszereken. Számos, különböző stílusban játszó zenei formációt erősített az elmúlt évtizedekben. Mester Tamás (gitár, vokál), szintén zenészcsaládból származik. Az Arkisz együttes egyik alapító tagja volt a 60-as évek végén. Később volt szórakoztatózenész, játszott autentikus népzenét és megzenésített verseket. A zenekar minden tagja jelenleg is más zenei formációkban játszik. Nem szabad kihagyni, hogy a zenekarnak van pártoló tagja, fotósa, videósa, technikai háttért segítő munkatársa, néha műsorvezetője, aki a fellépéseiket folyamatosan követi és tudósít róla, az nem más, mint Radvánszki Gábor. Tehát, műfajváltás után született meg a jelenlegi formáció, RETRO ROCK BAND néven 2019. nyarán.
Hajzer Andy

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 




Teltházas, falakat rengető, fergeteges koncertet adott a Költészet napján a RETRO ROCK BAND a Városmajori Művelődési Házban.


