Elhunyt Lövei Csaba nyíregyházi önkormányzati képviselő
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, a város vezetői és a Polgármesteri Hivatal dolgozói megdöbbenéssel és mély megrendüléssel értesültek, hogy tragikus hirtelenséggel koronavírus fertőzésben elhunyt 2021. április 12-én Lövei Csaba önkormányzati képviselő, a Párbeszéd nyíregyházi önkormányzati képviselője, országgyűlésiképviselő-jelöltje.
Pártja az alább olvashatókkal búcsúzott szeretett és tisztelt tagjától:
" Lövei Csaba mélyen hitt a tiszta közéletben. És nemcsak beszélt róla, hanem tett is érte: tucatnyi alkalommal leplezett le korrupciós ügyeket. Felkészült volt, tettre kész, egyenes, és páratlan bátorsággal küzdött a korrupció ellen.
Lövei Csaba 1963-ban született Miskolcon. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon, a nagyhírű kollégiumban végezte. Közel négy évtizede élt Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem jogelődjén, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett tanári diplomát. Pedagógusi pályája során dolgozott általános iskolai tanárként és kollégiumi nevelőtanárként egyaránt. Három gyermeke született.
Ellenzéki pártok, köztük az Együtt – amelyhez 2013-ban csatlakozott – és a Párbeszéd képviselőjeként 2014-ben kapott mandátumot a nyíregyházi közgyűlésben. 2019-ben az ellenzék közös jelöltjeként magabiztosan jutott be ismét a képviselőtestületbe.
Csaba újabb megméretésre készült: az ellenzéki előválasztáson ő lett volna a Párbeszéd országgyűlésiképviselő-jelöltjeinek egyike. Nagy lendülettel és elkötelezettséggel készült a feladatra, mert számára nem volt kérdés, hogy az ellenzék közös erővel leváltja a kormányt, és megkezdődhet egy igazságosabb, tisztább, élhetőbb Magyarország felépítése. Csaba ebben a munkában is kivételesen értékes tagja volt közösségünknek."
A nyíregyházi önkormányzat Lövei Csabát saját halottjának tekinti, és ezúton is mély együttérzéséről és őszinte részvétéről biztosítja gyászoló családját és munkatársait.
Nyugodjon békében!

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







