Vár rád a Magyar Vidék Nemzeti Expedíció tábora!
Már 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Vidék Nemzeti Expedíció napközis tábor gyerekek számára. Az expedíció csapatának ötletgazdája és egyben vezetője Nagy Zoltán, aki már lassan harminc éve alapította a Tini Show Egyesületet.
Nagy Zoltán nagyon bízik benne, hogy talán a vírussal járó pandémiás helyzet jobbra fordul és kedvezően alakul a tábor számára. Szavaival élve:„Remélem a dobókockánk hatost fog mutatni! Mindig nagy érdeklődés fogadta a megtartott napközi táborunkat. Úgy gondoltuk, hogy kár lenne kihagyni ezt az idényt is. A program bázisa – már tizenharmadik éve -, a több millióból felújított és átalakított FORTUNA presszó Tiszabercelen. Innen indulunk kalandozni a megyébe, ismertetjük meg a gyerekekkel a történelmi eseményeket. Ami boldoggá tesz bennünket, hogy már határon túlról is érdeklődnek az expedíció programja iránt.”
Tehát, kedves gyerekek, kedves szülők a táborba való felhívás a következő:
A tábort 2021. július 05-09. között tartják meg. Indulás minden reggel 8:00-kor a nyíregyházi-örökösföldi PENNY parkolójából (megáll még a Ferenc körúton a lottózó melletti buszmegállóban 8:10-kor). Hazaérkezés ugyanoda, kb.16:30-kor. A tábor díja a belépőkkel, autóbusszal, stranddal, és napi háromszori étkezéssel mindössze 25 000 Ft. A program előtt – természetesen, aki szeretne -, kérnek beadni 1-2 rövid ujjú fehér pólót, hogy rányomtassák az expedíció emblémáját.

Jelentkezés személyesen lehet a Tini Show Egyesület központi irodájában: Nyíregyháza, Szabadság tér 11, Szakszervezetek Székháza. További információ a 06 20 475 7751 és a 06 20 459 6436 telefonszámon. Részletes programmenüt minden jelentkező kap! A program médiaháttere a PEGAZUS TV.
Hajzer Andrea

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







