Fontos műszereket adományozott a LEGO gyár a Jósa András Oktatókórháznak
Hivatalosan is átadták azokat a nagyértékű orvostechnikai eszközöket, amelyek beszerzésével a Jósa András Oktatókórház szakembereinek munkáját segíti a nyíregyházi LEGO gyár. A gyár dolgozói és családtagjaik képeslapokon üzentek az kórházi dolgozóknak, megköszönve nekik a járvány alatt végzett hősies munkájukat.
A Jósa András Oktatókórház és a LEGO Manufacturing Kft. vezetőinek jelenlétében hivatalosan átadásra kerültek azok az eszközök, amelyek beszerzéséről a kórház és a gyár munkatársai szorosan egyeztettek. A cél az volt, hogy a kórházban leginkább szükséges, létfontosságú eszközöket vehessék birtokba az egészségügyi szakemberek.
A két darab speciális sebészeti vágókészülék, két darab műtőben használatos lámpa és egy nagyértékű mobil ultrahang készülék a nyíregyházi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, illetve Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Osztályok munkáját segíti ezentúl, hozzájárulva a betegek még hatékonyabb ellátásához. Az eszközök beszerzési értéke közel 37 millió forint volt.
„A Covid járvány szerte a világon súlyos csapást mért az egészségügyi rendszerekre. Felelősségünknek érezzük, hogy segítsük a járvány által hátrányosan érintett gyerekeket, családokat, közösségeket. A térség legnagyobb foglalkoztatójaként fontosnak tartjuk, hogy a reagáljunk a helyi közösséget érő kihívásokra – mint ahogy tettük tavaly is, amikor védőszemüveget gyártottunk, illetve más eszközökkel támogattuk a gyermekorvosokat, egészségügyi intézményeket. Külön szeretnénk megköszönni a Jósa András Oktatkórház munkatársainak az oltás megszervezésében végzett remek munkájukat!”, mondta el Chresten Bruun gyárigazgató, a LEGO Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója.
„Tavaly márciusa óta, amikor az Egészségügyi Világszervezet kihirdette a veszélyhelyzetet, folyamatosan előre nem látott problémákat kellett megoldaniuk az egészségügyben dolgozóknak. Bízom benne, hogy ez az adomány hozzájárul ahhoz, hogy jobb körülmények között és hatékonyabban tudják végezni a munkájukat a szakemberek. Végtelenül hálásak vagyunk nekik a hősies munkájukért, hogy segítenek dolgozóink és a nyíregyháziak egészségének megőrzésében”, mondta el Ruzsinszky-Takács Ilona, a LEGO Manufacturing Kft. egészségmegőrzésért és munkabiztonságért felelős igazgatója.

"Nem először segíti már a LEGO Csoport a Jósa András Oktatókórházat, korábban például a Gyermekosztályt is nagy értékű eszköszök beszerzésével támogatta a cég, a koronavírus-járvány első hulláma idején pedig arcpajzsokat készítettek munkatársainknak.
A társadalmi szerepválallás és segítő szándék újabb szép példája a mostani felajánlás is, amelynek köszönhetően ezúttal az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, illetve Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Osztályaink eszközparkja is tovább fejlődhet.
Ez az újabb nemes gesztus is tovább erősíti bennem a LEGO Manufacturing Kft.-vel való kiváló emberi és munkakapcsolatunkba vetett hitet, amelynek alapja minden körülmények között a humánum és az önzetlen segítségnyújtási szándék. Köszönjük nekik!" - mondta el dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
„Számos speciális ellátás csak a Jósa András Oktatókórházban érhető el a megyében. Éppen ezért rendkívüli jelentőségű ez az eszközbeszerzés, amelynek köszönhetően az intenzív terápiás illetve a fül- orr- gégesebészeti ellátás még korszerűbbé és hatékonyabbá válhat kórházunkban.
A komplex vizsgálatokra alkalmas és a legmodernebb technológiát képviselő mobil ultrahang készüléket, illetve a sebészeti vágókészülékeket és műtőlámpákat a COVID-ellátásban és a nem koronavírusos betegek ellátásában egyaránt használni tudjuk" - tette hozzá dr. Szűcs Attila, az SZSZBMK orvosigazgatója, illetve a nyíregyházi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa.
Néhány üzenet a LEGO dolgozóktól:
„Köszönöm, hogy kedvesek és türelmesek, profik voltatok decemberben, amikor bent feküdltem egy hetet a kórházban!”
„A vírushelyzetben az egészségügyi dolgozók munkája sok család számára adott reményt – hiszen sokunkat érintett valamilyen formában a járvány.”
„Annak ellenére, hogy a járvány mindenki életére nagy hatással van, az egészségügyi dolgozók emberfeletti módon küzdenek a saját és más emberek egészségéért. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kórházi dolgozónak a kitartó munkáját!”

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







