Máltai szálláson az első Ukrajnából érkező menedékkérők
A Máltai Szeretetszolgálat pénteken befogadta, és ideiglenesen egy vidéki intézményében helyezte el az első olyan embereket, akik az ukrán válság miatt menedéket kértek a karitatív szervezettől.
A Kijev környékén élő család négy tagja egy spanyolországi egyetemen tanuló hozzátartozójukkal találkozott Budapesten. Amikor hazaindultak volna, a repülőtéren szembesültek azzal, hogy az Ukrajnába tartó járatokat törölték, és senki nem tudott nekik felvilágosítást adni, hogy mikor és hogyan juthatnak haza. A magyar fővárosban azzal szembesültek, hogy a bankkártyájukkal már nem tudnak fizetni, így szálláshelyet sem vehetnek igénybe. Az éjszakát ébren töltötték, majd péntek délelőtt járókelőktől érdeklődtek arról, van-e olyan karitatív szervezet, amely befogadná őket. Az emberek a Máltai Szeretetszolgálatot ajánlották. A karitatív szervezet Batthyány téri központjában megpihenhettek, majd egy önkéntes segítő autóval az ideiglenes szálláshelyükre szállította őket.
Bár a hadiállapot kihirdetése óta az intézmények egy része zárva tart Beregszászon, a Máltai Szeretetszolgálat változatlanul működik, az iroda továbbra is nyitva áll a segítséget kérők előtt. A karitatív szervezet munkatársai és önkéntesei szervezik a rászorulók ellátását, de egyelőre nincs sok dolguk, információik szerint a környéken élő családok egy-két hétre való tartalékkal rendelkeznek.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indított, aki segíteni szeretne, az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával megteheti. Közvetlen átutalásokat a 11784009-20200776 számú számlán, külföldről (euróban) érkező befizetést a 11763842-00104881 számlaszámra (IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000 Swift kód: OTPVHUHB) fogadja a Szeretetszolgálat. Aki egyéb felajánlást tenne, vagy kapcsolatba szeretne lépni a Szeretetszolgálat illetékeseivel, a karpataljaert@maltai.hu e-mail címre írhat.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
Éjszaka karbantartási munkák miatt az alábbi vonatok helyett MÁVBUSZ-ok közlekednek a térképen jelölt szakaszokon.
2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
Anton Pavlovics Csehov egyik klasszikusát, a Három nővért mutatták be 2025. november 21-én Nyíregyházán a Krúdy Kamarában.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
Kutyakozmetika 







